Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (3) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent2015 (1) Aggódás (18) ajándék (10) Alapítvány (4) alázatosság (3) alkalmatlanság (1) Anyák napja (2) Anyáknapja (6) átadás (9) barátság (13) bátorítás (27) bátorság (3) Békesség (20) belső békesség (7) belső viharok (14) beszéd (3) Biblia olvasás (7) Bizalom (51) bizonyosság (1) bizonyságtétel (11) biztatás (1) böjt (1) bölcsesség (11) Bűnbocsánat (5) céltudatos élet (3) család (3) csalódások (4) Csendes percek (1777) csüggedés (11) Depresszió (9) dicsőítés (16) Döntések (9) Egy misszionárius naplójából (14) egyedül (2) együttérzés (10) elengedés (1) életöröm (6) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) előítélet (2) Emberekről van szó (14) Emlékezés (2) engedelmesség (6) erő (9) fájdalom (7) fáradtság (2) feladat (10) félelem (6) feltámadás (3) feltöltődés (7) Filmajánló (4) fogadalmak (1) Főoldal (152) Galéria (39) gondolataink irányítása (4) Gondolatok (40) gondoskodás (1) gondviselés (13) gyász (1) gyengeségek (2) Gyermeknevelés (17) Gyógyulás (8) győzelem (4) hála (7) hálaadás (7) harag (1) harc (5) házasság (23) hit (35) hozzáállás (3) Húsvét (3) hűség (8) identitásunk (6) időbeosztás (6) igazság (8) Igehirdetés (38) Igevers (4) Ima (37) imádság (12) Immánuel (1) irgalom (7) irigység (2) ismeretlen (1) Isten ajándéka (7) Isten ereje (5) Isten gondoskodása (6) Isten hűsége (25) Isten időzítése (2) Isten keresés (2) Isten követése (7) Isten munkálkodása (2) Isten neve (5) Isten szeretete (62) Isten terve (11) Isten tudja (1) Isten válasza (17) Isten védelme (17) Isten vezetése (43) Istenen lévő tekintet (2) Istennel töltött idő (13) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (1) Jézus áldozata (11) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (2) Jézus követése (31) Jézus szeretete (5) jóság (2) jövő (1) kapcsolatok (23) karácsony (2) Kegyelem (21) keresés (1) kételkedés (6) kétségbeesés (1) kevélység (1) kiégés (1) kísértés (9) kitartás (9) konfliktusok kezelése (4) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) Krisztus követése (4) kritika (1) kudarc (1) küzdelem (11) lehetetlen (1) magány (7) magvetés (1) margóra (1) megbízatás (2) megbocsátás (8) megelégedettség (7) megismerés (6) Megpróbáltatás (22) megtèrès (3) megváltás (5) megváltást (1) mint Jézus (1) misszió (1) neheztelés (1) nyugalom (7) nyugtalanság (2) odafigyelés (3) odaszánás (2) olvasói gondolatok (16) otthon békéje (1) öltözet (2) önértékelés (28) önvizsgálat (11) örök élet (6) összetöretés (1) Pásztor (1) pihenés (3) prioritások (2) próba (2) Receptek (4) Remény (21) sóvárgás (4) stresszkezelés (3) szabadság (7) szavaink ereje (1) szégyen (1) szelídség (3) Szentlélek (3) szépség (4) szerelem (2) szeretet (31) szeretve élni (1) szolgálat (17) támogatás (1) teherhordozás (2) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (2) türelem (8) új év (2) ünnep (6) valentin nap (1) változás (15) várakozás (12) vendégfogadás (2) Versek (37) veszteség (1) video (5) Vigasz (6)

2017. augusztus 18., péntek

Üres tankkal igyekezve

„Félelmetes az Isten az ő szent helyén, Izrael Istene, ő ad népének erőt és hatalmat. Áldott legyen az Isten!” Zsolt 68,36

Költözködtünk, dobozokban volt az életünk. Férjem egyik államban végezte a munkáját, én a másikban árultam a házunkat. Megfáztam, éjszakánként aludni sem tudtam a köhögéstől. Olyan fáradt voltam, hogy a szemem alatti karikák is karikások lettek.
Mikor férjem azt indítványozta, hogy tegyük félre a költözést, a házeladást, az utazgatást, és pihenjünk egy kicsit, rögtön sorolni kezdtem az okokat, miért nem tehetjük meg. Hogyan jutnánk dolgaink végére, ha most megpihennénk?
De magyarázkodás közben teljesen figyelmen kívül hagytam mérhetetlen fáradtságom.
Fáradt voltam lelkileg, mert bár meggyőződésünk volt, hogy Isten akaratát teljesítjük, egyik akadály után a másikba botlottam, mire egyiken túljutottam, már ott volt a másik.
Fáradt voltam fizikailag az egy hete tartó náthától.
Fáradt voltam érzelmileg, mert nagyon hiányzott a férjem.
Nem mondhatom, hogy szörnyű helyzetben voltunk. Ennél sokkal keményebb szituációkkal is megküzdöttem régebben. Úgy okoskodtam hát, hogy tessék nagylányként viselkedni, és járatni tovább a motort. Ez lehet kiváló gondolkodás egy gép esetében, de én bizony emberből vagyok, és kimerültek a raktáraim.
Isten tudta. A férjem tudta. Ideje volt, hogy én is elismerjem. Időt kellett hagynom magamnak a pihenésre, s arra, hogy újra rácsatlakozzam Istenre az imádságon keresztül.
A 68. zsoltár 36. verse az élő Istenről ír, aki erőt és hatalmat ad népének. Hát erre volt most szükségem. A zsoltáros lelkesen és nagy örömmel dicséri Istent: „Félelmetes az Isten az ő szent helyén, Izrael Istene, ő ad népének erőt és hatalmat. Áldott legyen az Isten!” Ha elfordítjuk tekintetünket a haszontalan és erőtlen istenekről, önmagunkat is beleértve, felfedezhetjük Isten erejét és hatalmát. Hogy felfedezzem Istent, Aki vár rám, el kell fordítanom tekintetemet a Suzie-ról, aki azt hiszi, elég önmagának.
Letérdeltem, és átadtam mindent: a terveimet, az időmet, az igényemet, hogy folytassam a rohanást. Őszintén beismertem, hogy kimerültem, s hogy Mennyei Atyám erejére van szükségem, hogy elvégezzem a rám váró feladatokat.
Azon a hétvégén újratöltekeztem a díványom pihenve, imádkozva elcsendesedett elméért, mely az Úrra tud figyelni a sok-sok tennivaló helyett. Isten csodálatosra teremtett világában üldögéltem, s kértem, segítsen letenni a házunk eladásával járó stresszt. Békesség áradt el bennem, mialatt pihentem, és igyekeztem meggyógyulni a náthából.
Hétfőn már újra önmagam voltam. Nem arról van szó, hogy hirtelen minden nehézség kitörlődött az életemből, hanem arról, hogy feltöltődtem Isten erejével.
Talán egy cipőben járunk. Talán te is elfáradtál testileg-lelkileg, de úgy érzed, nincs mód szünetelni. Azt gondolod, akkor jársz el helyesen, ha teljes gőzzel haladsz előre.
De ha tovább járatjuk a motort üzemanyag nélkül, és nem állunk meg, hogy Isten feltankoljon, észre fogjuk venni, milyen korlátozott a saját erőnk.
Nem kéne visszavonulnod egy kis elmélyedésre? Talán egy parkban, vagy ha hideg van, egy könyvtár egyik sarkában. Nem a hely számít, hanem az, hogy megtaláld, és maradj kettesben az Úrral.
Minden mást felveszünk a napirendünkbe. Miért nem szakítunk időt arra is, hogy megpihenjünk Mennyei Atyánk társaságában? Tartsunk hát szünetet, és hagyjuk, hogy töltsön fel erejével az előttünk álló napokra.



Uram, testileg-lelkileg kimerültem, és meghallottam halk figyelmeztetésedet, hogy álljak meg, és töltekezzem újra. Köszönöm, hogy mindig fordulhatok Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Running on Empty,Encouragement for today, 2013.12.13.,www.proverbs31.org,kép:pinterest,fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. augusztus 17., csütörtök

Valami új készül neked

„Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok? Épp utat csinálok a pusztában, és a sivatagban folyókat fakasztok.” Iz 43,18-19

„Most az egyszer tényleg túlléptem a határt”- vallotta be sírva, remegő ajakkal Melany. Átkaroltam a vállát, és közelebb húztam magamhoz.
„Anya sosem bocsátja meg” – szipogta.
„Édesanyád biztos kiborul, de szeret téged” – bizonygattam. „Ha akarod, elkísérlek, s ott leszek, mikor elmondod neki.”
Melany nagyot sóhajtott, kézfejével letörölte könnyeit. „Az jó lenne” – mondtad. Rám mosolygott, és én újra magamhoz szorítottam.
„Mit nem adnék azért, hogy meg nem történtté tegyem az egészet!” – mondta még.
Érezted-e már, hogy Istennek elege van belőled? Hogy megbocsáthatatlan, amit tettél. Szeretnéd visszafordítani az időt, oda, amikor még minden jó volt. Ha így érzel, mai alapigénk neked szól, téged is biztat.
„Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok? Épp utat csinálok a pusztában, és a sivatagban folyókat fakasztok” (Iz 43,18-19).
Izajás a fogságban szólt e szavakkal Izrael népéhez. Mindenük odaveszett, amiről azt hitték, örökké az övék lesz. Úgy érezték, Isten elfordult tőlük lázadásaik miatt.
Isten viszont így biztatta őket: felejtsétek el a múltat. Bármit követtetek is el, bármilyen messze távolodtatok is, én valami újat készítek számotokra.
Akárhol vagy is, tudd, Isten valami újat készít elő az életedben. Alapigénkből megtanulhatjuk, hogyan fogadjunk mindent Istent kezéből.
1. Ne foglalkozzunk azzal, ami elmúlt.
Sosem fogjuk észrevenni, merre vezet Isten, ha egyre csak hátrafelé tekintünk.
Izrael nép visszasírta a régi időket, amikor még Isten kegyeiben éltek. Emlékeztek, hogyan vezette át őket a Vörös tengeren, hogyan mentette meg őket az ellenségtől, és látta el őket minden szükségessel. Az izraeliták a múltban keresték a megoldást mai gondjaikra. Pedig hajdani győzelmeik nem tudják kiszabadítani őket mai fogságukból. Valami újra volt szükségük. Új csodára. Új győzelemre.
2. Vedd észre jövődet a mában.
Ahogy az elvetett mag a földben csírázik ki, mielőtt a felszínen láthatóvá válna, az új dolog, amit Isten neked szán, már most készül. Törekedik a felszínre. Még nem látjuk, de mozgásban van. Isten minden nap működik bennünk új életünkön. Azon dolgozik, hogy megerősítse Vele való kapcsolatunkat mind lelki, mind gyakorlati értelemben. Oda kell figyelnünk, hogyan munkálkodik most is az életünkön. Te látod?
3. Add át magad Isten tervének.
Akár lehetőségeket, akár csak problémákat látunk életünkben, Isten készíti az utat. Izrael népe azt hitte, már semmire sem számíthat Istentől. De Isten nem ítéli el gyermekeit, hanem segítő kezet nyújt nekik.
„… utat csinálok a pusztában, és a sivatagban folyókat fakasztok” (Iz 43,19b).
Melany azt hitte, élete puszta lett, de Isten a múltját új élet forrásává tette. És ugyanígy áldásokkal teli földdé alakítja át a te pusztaságodat is. Ő képes új életet fakasztani a régi, kiszáradt vidékből.
Bármi történt is ezelőtt, Isten új irányt, új célt készít elő az életednek. Átadod magad a terveinek?


Uram, hiszem, hogy valami újat készítesz elő az életemben. Segíts, hogy vegyem észre működésedet, és add, hogy hálatelt szívvel fogadjam irgalmadat, mely sosem hagy el. Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: Something New For You,Encouragement for today, 2017.08.11.,www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest

2017. augusztus 16., szerda

Fedjük fel, vagy fedjük le?

„Kám, Kánaán atyja meglátta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.” Ter 9,22-23


„Ez a nap is jól kezdődik… Az első cirkuszt már megcsinálta” – informált egyik társam.
Úgy látszott, nem lesz könnyű a folytatás. Csoportunk egyik tagjának rossz napja volt megint – és ha neki rossz, akkor a másokét is azzá teszi.
Egy percre félrevonultam imádkozni. Imádkoztam azért a társunkért. Imádkoztam mindkettőnk napjának alakulásáért. (A jelek szerint mindkettőnknek szükségünk volt rá!) Aztán elindultam az értekezletre, és szándékosan igyekeztem a megjegyzést elfelejtve lépni tovább.
Tudom, csoporttársam engem akart óvni, mikor figyelmeztetett, de amikor szembesítenek valami olyan információval, amiből nem kértünk, két dolgot tehetünk.
Felfedjük, vagy lefedjük?
Mai alapigénkben Noé fiai is választhattak. A vízözön után Noé telepített egy szőlőskertet. Egy nap, mialatt kertje és munkája gyümölcsét ízlelgette, berúgott. Részegségében elaludt a sátrában meztelenül. Egyik fia, Kám, benézett apja sátrába, és érthető módon megdöbbent attól, amit látott.
Kilépett a sátorból, és megosztotta felfedezését testvéreivel, Szemmel és Jáfettal. A két fiatalabb testvér reakciója az volt, hogy valamilyen ruhával a hátukon hátrafelé bementek a sátorba, háttal rádobták apjukra a köpenyt, majd anélkül, hogy odanéztek volna, kisiettek a sátorból.
Noé fiainak is volt választási lehetőségük, és más-más irányba léptek.
Kám úgy döntött, hogy felfedi, amit látott, megosztja másokkal apja szégyenét.
Az igazsághoz tartozik, hogy nem szándékosan lett tanúja a kellemetlen helyzetnek. Nem olvasunk arról, hogy direkt kereste a részeg apját. Nem mondhatunk erről mást, mint hogy Kám rosszkor volt rossz helyen.
Szem és Jáfet viszont, mikor meghallották, lefedték apjuk szégyenét. Ők sem szándékosan tudták meg, milyen ostobaságot tett az apjuk. A különbség a reakciójukban volt. Ők olyasmivel reagáltak, ami enyhíti a helyzetet, ami óvja atyjukat. Nem olvasunk az elhangzott szavakról, nem mondanak védőbeszédet apjukért. Egyszerűen csak tisztelik. Szeretettel reagálnak.
Isten parancsa, hogy szeressük egymást. A szeretet pedig a másik javát keresi.
Mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy meghallunk valakiről valamit, ami őt rossz fényben tünteti fel. Kísértést érzünk, hogy adjuk tovább másoknak a hírt. Lehet egy családtag a szereplője, mint a történetünkben, de lehet egy távoli ismerős is. Mindegy, ki az, akinek gyengeségéről értesültünk, Isten azt kéri, óvó szeretettel viselkedjünk. Ezt gyakorolni kell.
Gyakoroljuk, hogy mindenekelőtt Isten elé visszük, amit hallottunk. Nem a testvérünknek mondjuk el, és nem tesszük közzé a közösségi médiában. Ha Isten arra indít, megkeressük az illetőt, és védelmező szeretettel beszélünk vele. Akárhogyan reagálunk, az szeretetben történjen, és imádsággal mindig fedjük le a másik gyengeségét.
Most azonnal kérheted Istent, hogy adjon neki bölcsességet.


Atyám, egy illetőnek (a nevét mondd) szüksége van a bölcsességedre. Kérlek, lépj közbe, és irányítsd arra az útra, ami méltó Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

(Lynn Cowell: Cover or Expose?, Encouragement for today, 2015.03.18., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. augusztus 15., kedd

Sebhelyeid gyönyörűek Isten szemében

Az Úr megváltottai mondják el történetüket.

107. Zsoltár, 2. vers angol fordítás szerint




Több sebhely is van a testemen. Az egyik például a homlokom közepén, melyet egy kavics csatában kaptam nyolc éves koromban. Aztán van egy az ajkamon is, amit akkor szereztem, amikor engedetlen voltam, és átszaladtam egy forgalmas úton nyolc éves koromban, elestem, és egy szög felhasította a számat. És van egy a lábszáramon is, amit szintén az engedetlenségem folytán szereztem: tizenkét éves koromban megpróbáltam leborotválni a lábamat.

Persze, nem minden sebhelyemhez fűződik vicces történet. Például a hasam alatti két félhold alakú forradást nem a testpiercingnek köszönhetem, hanem két laparoszkópos feltáró műtét hege, mely meddőségem okát igyekezett megfejteni. Ezek a sebek azokra az évekre emlékeztetnek, amikor férjemmel Steve-el a meddőséggel küzdöttünk, és egy gyermek elvesztését dolgoztuk fel.

Aztán van egy sebhely a jobb mellemen is, amely hosszú hetekig tartó várakozás idejét juttatják az eszembe. Ezekben a napokban nem tudtuk, hogy vajon a daganatom rossz indulatú-e?

A legfájdalmasabb sebhelyeim mégis azok, melyek külsőleg nem láthatók. Te is pontosan tudod, miről beszélek, mert mindannyian rendelkezünk ilyen hegekkel, ezek a forradások a szívünkön és lelkünkben vannak.

Egy apa elutasításának sebe, mert nem tudta miként mutassa ki felém szeretetét.

Egy alkohollal és fizikai bántalmazással megterhelt gyermekkori otthon miatti sebhely.

Egy gyermek elvesztése felett érzett fájdalom sebe.

Összetört álmok forradásai.

Ezen sebek két módon szerezhetők meg, vagy más emberek okozzák őket, vagy saját hibáink és eleséseink folytán kaptuk őket.

Akárhogy is van, úgy gondolom, hogy ezeket a sebhelyeket nem kell szégyenleni vagy rejtegetni, inkább tekintsünk rájuk eszközként, melyek segítségével Jézus Krisztus gyógyító erejéről beszélhetünk ebben a darabjaira széttört világban. Mert a heg már mindenképpen a gyógyulás jele.

Lehet, hogy korábban még nem tekintettél úgy a sérüléseidre, mint egy kincsre melyben hatalmas lehetőségek rejtőznek... Arra biztatlak, hogy áss egy kicsit mélyebbre, seperd félre a szennyet és fedezd fel a felszín alatt rejtőző értéket. A Biblia arra bátorít bennünket, hogy az Úr megváltottai mondják el történetüket. Így  a történeted az egyik legnagyobb kincseddé fog válni. Mint ragyogó gyémántra, csillogó rubinra és csillámló smaragdra, sebhelyeidre így tekint Isten.

Drága Uram, a testemen és a lelkemen nagyon sok sebhely van. Arra kérlek, hogy használd ezeket a hegeket a Te dicsőségedre. Ruházz fel bátorsággal, hogy ne rejtegessem sebeimet, hanem felhasználva őket, bemutathassam a világnak az Úr Jézus gyógyító erejét. Köszönöm hogy meggyógyítottál és helyreállítottál engem. Jézus nevében, Ámen


 

(Forrás: Girlfriends in God, Daily Devotionals, Sharon Jaynes, Your Scars are Beautiful to God.  http://www.girlfriendsingod.com/2014/your-scars-are-beautiful-to-god/ used with permission kép:pinterest.com)


2017. augusztus 14., hétfő

Három dolog, amit jó lett volna tudni lánykoromban

„Teljes figyelmeteket arra fordítsátok, mit tesz Isten most, és ne izgassátok magatokat amiatt, hogy mi lesz vagy nem lesz holnap.” Mt 6,34a (MSG*)


Emlékszem, mikor egyedülálló voltam, a vasárnap volt a hét legnehezebben elviselhető napja. Főleg az istentisztelet utáni időszak.
Ugyancsak egyedülálló barátaimnak a családdal volt közös programjuk. Nekem nem lehetett, én 9 órányi távolságra éltem az enyéimtől.
Ezért hát, mialatt átsétáltam a parkolón, néztem a fiatal anyukákat, akik egymás gyerekeinek vasárnapi iskolai rajzait csodálták, és azt gondoltam, az ő életük teli van áldásokkal.
A kézen fogva sétáló idős pár láttán arra gondoltam, milyen szerencsések, hogy ilyen derűs, könnyű életük van.
Ha egymást átkaroló fiatal pár mellett mentem el, szerencsésnek tartottam a lányt, mert érezheti, hogy szeretik.
Aztán elértem a kocsimhoz azzal a meggyőződéssel, hogy a boldogság, a teljesség, a megelégedettség a jövő zenéje, amit akkor fogok átélni, ha eljutok ahhoz az életmódhoz, amire annyira vágyom. Figyelmem arra irányult, ami lehetne majd, és nem a közvetlen jelenben kerestem Isten keze nyomát –, ahogy mai alapigénk, a Mt 6,34 javasolja.
Ó, mennyire szeretnék odaülni akkori, egyedülálló önmagam mellé az autóba, és elmondani neki az életadó igazságokat, amiket azóta megtanultam!
1. A magányosság nem oldódik meg attól, hogy emberekkel veszed körül magad.
Nagyszerű dolog, ha van, akivel beülj ebédelni valahová istentisztelet után. Csodálatos, ha ott van körülötted a család. De mindez nem szünteti meg a magányosság érzését úgy, ahogy képzeltem.
A legmagányosabb nők, akiket ismerek, jegygyűrűt hordanak az ujjukon.
Meg kellett tanulnom anélkül örülni az életnek, hogy függenék valakitől, aki reményem szerint megtölti örömmel a napjaimat. Ha eljutok ide, akkor én magam vihetek örömöt másoknak. Én kezdeményezhetem az érdekes beszélgetéseket. És jobban meg tudom válogatni, ki az, akivel jóban lehetek.
Mivel szeretsz foglalkozni, tevékenykedni, mit szeretsz alkotni, kutatni? Fordítsd arra magányos perceidet. Tegyél szert életre szóló élményekre, mialatt kedvteléseiddel foglalkozol. Az életteli emberek vonzanak másokat.
2. Tanulj kapcsolati baklövéseidből.
Ha kicsit jobban figyelek, észrevehettem volna az ismétlődő mintákat zátonyra futott kapcsolataimban. Kapcsolati küzdelmeim hamar előbukkantak a házasságunkban is.
Ha időben felfedezem saját hozzájárulásomat a barátságok megfenekléséhez, alkalmasabbá tehettem volna magam a házasságra, még mielőtt a férjemet megismerem.
Fejlődhettem volna például abban, hogy egy picit vissza tudjam fogni spontaneitásomat, hogy időben jusson eszembe, nem mindenki szeret társalogni korán reggel, és hogy nem kell mindent azonnal a szívemre venni. Hogy csak néhány lehetőséget említsek.
Mindenképpen arra biztattam volna egyedülálló önmagamat, hogy tanuljon, tanuljon, tanuljon a konfliktusaiból.
3. Ne számíts tökéletességre.
Azok az emberek, akiket vasárnapi magányos sétáimon láttam, nem éltek tökéletes életet. Voltak tökéletes perceik tökéletlen kapcsolataikban.
Az anyukák nem voltak tökéletes anyukák. A párok nem voltak tökéletes párok. Egy család sem volt tökéletes család.
Igen, az eszemmel jól tudom ezt. De a szívem gyakran még mindig beleesik a tökéletesség csapdájába, és elszalasztja azt, ami igazán jó.
Magányos lélek, tudd, hogy a tökéletesség nem létezik az örökkévalóság innenső oldalán, és igencsak kimerítő valami nemlétezőnek a hajszolása.
Nézd a kapcsolataidat a kegyelem lencséjén át. Ne azt kérdezd magadtól, hogy „Vajon ez az a tökéletes kapcsolat, amire vágytam?” hanem azt, hogy „Ő az, akivel kölcsönösen áldást tudunk nyújtani egymásnak?”
Ma már nem a vasárnap a legnehezebb nap a héten. De ez nem azért van, mert férjhez mentem, és gyermekeim születtek.
Hanem azért, mert végre megtanultam, hogyan adhatom az örömöt, amit át akartam élni, hogyan lehetek egészségesebb, és mert abbahagytam a tökéletesség hajszolását.


Uram, teljes figyelmemet arra akarom fordítani, hogy mi az, amit ma teszel az életemben. Segíts megőriznem a helyes perspektívát, ahogy terveimet és jövőmet a Te kezedbe helyezem. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: 3 Things I Wish I’d Known When I Was Single, Encouragement for today, 2015.03.19., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. augusztus 13., vasárnap

Imádkozó édesanyák

„ A hit pedig bizonyosság abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.”



Zsid 11,1

Amikor a fiú elkezdett inni, a szülők nem tudták, mit tegyenek.
Aztán a fiút letartóztatták. Röviddel azután, hogy rájöttek, drogozik. Életében először, Mickey tehetetlennek érezte magát anyaként.
Mickey fia a gyülekezetben nevelkedett, egyszer még ifjúsági csoportot is vezetett. Otthonuk biztonságos hely volt, ahol megélték a hitet. A gyermekük elindult mégis lefelé, s bármit tettek, egyre lejjebb és lejjebb került a spirálban. A legkeményebb az volt, mikor éjjel betört a kis boltjukba, és kiürítette a pénztárt.

Ahogy Mickey körülnézett a gyülekezetben, látta, hogy más édesanyák is küszködnek hasonló problémákkal. Megszervezte a Tékozló Fiú Imacsoportot, kedd esténként gyűltek össze imádkozni a gyermekeikért. Imádkoztak egy évig, majd még egy évig, majd három évig.

Mickey látott visszatérő gyermekeket közben, de az ő fiáért mondott imák mintha hiába hangoztak volna el. Nem hagyta abba, továbbra is közös erővel imádkozott a többi édesanyával.

Milyen jó lett volna, ha van egy videokamera, ami felvette volna a fiú életét azokban a sötét napokban. Végigkísérhette volna drága barátnőm a folyamatot, ahogy Austin újra rátalál hitére, legyőzi a függőséget, és azzá a drága emberré válik, amilyennek most ismerjük.

Mickey-nek nem volt kamerája. Neki hite volt. Hite, ami újra meg újra próbára lett téve.

Mickey tudott fia minden döntéséről, de nem hagyta abba az imádkozást. Nem hagyta abba a bizakodást. Neki is nehéz lépéseket kellett megtennie, korlátokat kellett állítania. Meg kellett hallgatnia azokat az édesanyákat, akiknek nem jártak félre a gyermekei, és akik nem értették az ő küzdelmét.

Azt mondja, hogy azokban az időkben elkezdte a hit szemével nézni a fiát. Tudta, hogy neki nincs hatalma megváltoztatni őt, de Istentől erőt kaphat a kitartáshoz.

Gyakran mondjuk, mindent megtennénk a gyermekünkért. Ha valaki előre megmondja Mickey-nek, hogy éveken át fog imádkozni és bízni a változás legkisebb jelét sem tapasztalva, vajon vállalta volna? Azt mondja, igen.

Talán, kedves barátnőm, te is hasonló cipőben jársz. Felnevelted a gyermekedet, fiadat, lányodat, szeretetben. Biztonságos otthont nyújtottál neki. Megismertetted vele Jézust. És mégis, valahogy eltévedt, letért az útról. Biztatni szeretnélek. Az Atya szeret téged és a gyermekedet. Jézus történetében a tékozló fiúról (Lk 15,11-32) egy olyan gyermekről olvasunk, aki a szakadék mélyéig csúszott. Végül elhatározza, hogy hazatér. Figyeld, mit tesz az apa:
„És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek." (20-24. versek).

Jézus azért mesélte el ezt a történetet, hogy bemutassa a Mennyei Atya szeretetét. Egy imádkozó édesanya szépsége nem vész el a gyermek rossz döntéseinek káoszában. Nem vagy egyedül, mikor imádkozol, Ő veled együtt várja, hogy magához ölelje visszatérő gyermekedet.

Atyám, köszönöm, hogy még nálam is jobban szereted a gyermekemet. Nem vagyok egyedül. Te velem vagy. Maradj ma is velem, kérlek. Adj erőt. Adj megújult reménységet és bizakodó tekintetet. Jézus hatalmas, csodálatos nevében kérlek, Ámen.








(Forrás: Encouragement for today, 2012.01.23. T. Suzanne Eller, www.proverbs31.org, fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/, fotó : pinterest.com)

2017. augusztus 12., szombat

Olvasói gondolatok: Mellékszereplő


Ki vagy te? - kérdezi a kisfiam gyakran, amikor egy mesét, történetet látunk, hallunk, olvasunk. Gyermeki fantáziájával nem csak elképzeli a történetet, hanem benne él egyik szereplőjeként és kíváncsi, hogy én ki vagyok, hogyan kapcsolódunk egymáshoz.

Ki vagy te? – kérdezzük magunkat sokszor az életünk során. Fontos lehet ezt megvizsgálnunk időről-időre. Amikor beleragadtunk egy-egy helyzetbe és nem tudunk továbblépni, vagy ha épp egy új szerepkörben kell meghatározni önmagunkat.

Ki vagy te? – illetve – Ki szeretnél lenni? - kérdeztem ma én is magamtól a Királyok II. könyvének 5. fejezetét olvasva.

Naámán fővezér volt. Nagyrabecsült hős, aki beteg lett. A síriai király és Izrael királya is szereplői a történetnek. Gazdagok, hatalmasok.

Isten emberével, Elizeussal is találkozhatunk. Próféta, Isten által csodákat tesz, tanít.

Négy különböző ember, mind fontos pozícióban, mégsem tudtam választani közülük. Nem szerettem volna egyik bőrébe sem bújni.

Van azonban a történetben egy kicsi lány. Nem tudjuk a nevét sem. Ő az ötletgazda. Ő javasolja, hogy Naámán keresse fel Elizeust, hogy meggyógyulhasson.

És vannak még szolgák, akiknek szintén nem tudjuk a nevüket. Ők pedig továbbviszik, jó irányba fordítják az eseményeket, amikor Naámán felháborodik és nem akarja megtenni, amit Elizeus javasol. Naámánnak pontos elképzelése volt arról, hogy minek kellene történnie akkor, amikor Elizeussal találkozik, és bizony csalódott, mert nem az történik, amit várt. Magától talán nem is látná be, hogy az emberi terveit Isten megoldása elé helyezte, és betegen távozna, ha a szolgái nem lennének oly bátrak, hogy szólnak, és logikus érvelésükkel meggyőzik őt.

Ilyen szeretnék lenni. Mint az a kicsi lány és mint a szolgák. Bölcsek és van hitük. Tudják, hogy mi a helyes. Bátrak, mernek szólni. Méghozzá jókor és jó helyen. És mindenekelőtt jó lelkülettel. Irgalommal tekintenek Naámánra. Nem kárörvendően, megvetően, hanem azzal az irgalommal, amivel minden emberre, de legfőképpen az Istent még nem, vagy nem olyan jól ismerő emberekre kell tekintenünk.

Szeretnék ilyen lenni. Isten szolgálatában állni. Jókor, jó helyen, bátran okosat szólni. Biztosnak lenni abban, hogy helyes, Istennek tetsző, amit mondok.

Sokszor észre sem vesszük, hogy milyen fontos szerepe van az életünkben a névtelen mellékszereplőknek, vagy nem vesszük észre azokat a helyzeteket, amikor mi lehetünk Isten által névtelenül egy-egy mondattal vagy mozdulattal Isten fontos mellékszereplői.

Sokszor várjuk a nagy helyzeteket, vagy talán azt gondoljuk, hogy a mi helyzetünkből, a mi képességeinkből, a pozíciónkból, a mi jelentéktelenségünkkel nem tudunk segíteni, Isten szolgálatába állni. Van, aki sajnálja, hogy nem lehet próféta, vagy király és ezzel ki is menti magát ezekből a helyzetekből, rábízza a nagyokra a dolgot. Pedig ha a kislány nem indítja és a szolgák nem lendítik tovább a történetet, bizony Elizeus sem tehetett volna semmit.

Mindig féltem azoktól a mondatoktól, amelyek a világból érkeztek és arra biztattak, hogy merjek nagyot álmodni, legyenek nagyratörő vágyaim és induljak el a nyomukba. Olyan elvárást hordoztak ezek a mondatok, amivel nem volt békességem.

Nem kell mindenkinek királynak lennie, sem hadvezérnek és prófétának sem. Én egyikre sem vágyom. Névnélküli kislány vagy szolga, a hatalmas Isten nagy tervének mellékszereplője szeretnék lenni.

Rácz Kornélia






A fájdalmas gyermekkor átalakítása egy céltudatos felnőttkorrá

Az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, a csüggedés helyett öröméneket. Igazság fáinak nevezik őket, az Úr ültetvényének: őt ékesítik.


(Ézsaiás könyve 61. rész, 1,3. vers)



Múlt héten Eszter királynőről írtam áhítatot. Nem vagyok még kész azonban arra, hogy magára hagyjam ezt a kis árva lányt, akiből egy gyönyörű, hatalommal rendelkező királynő vált. Amikor történetét olvasom, mindig megtelek reménnyel. Bár nem sokat tudunk Eszter szüleiről, arról azonban szól a Biblia, hogy unokatestvére, Márdokeus nevelte fel. A feljegyzések alapján, megállapíthatjuk, hogy nem voltak nők a környezetében, ennek ellenére egy bájos, szeretetre méltó, fiatal hölggyé cseperedett, megnyerve mindenki szívét, akivel kapcsolatba került.


Lehet, hogy a te gyermekkorod sem volt ideális. Talán egy alkoholista apád volt, vagy egyáltalán nem is volt egy apa jelen az életedben. Talán egy függőségektől megterhelt anyával éltél együtt, de az is lehet, hogy a szülő anyád elhagyott mielőtt megismerted volna. Szegénységben nőttél fel, vagy árva otthonban, esetleg nevelő szülők neveltek? A szüleid azt éreztették veled, hogy nem ajándék vagy számukra, csupán egy teher, akivel küszködniük kell? Bár az is lehet, hogy csodálatos gyermekkorod volt, de egészen biztos vagyok abban, hogy a környezetedben nem mindenki büszkélkedhet ezzel.


Arról szeretnélek biztosítani, hogy a gyermekkori emlékeidet Isten fel tudja és fel is fogja használni célja elérésében az Ő dicsőségére...de csak akkor, ha ezt megengeded neki. Nem az számít, hogy hogyan kezdted az életet, sokkal fontosabb, hogy miként fejezed be.


Pál apostol a következőt írta a Filippi beliekhez írt levelének 3. fejezetének a 14. versében: "egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért."


Pálnak fel kellett dolgoznia a múltját, hogy képes legyen betölteni amire Isten elhívta a jelenben.


Ehhez hasonlóan, ha a fájdalmas múltunkat magunk mögé tudjuk tenni, és engedelmeskedünk Isten tervének a jelenben, akkor egy gyümölcsöző, a feladatát betölteni képes, sok örömet adó felnőttkorunk lehet. A múlt nehézségeit a jelen szolgálatában tudjuk felhasználni. Isten a káoszt a reménység üzenetévé formálhatja. Ő egy megrettent kis árva lányt használt hatalmas tervében. Isten kész volt ezt megtenni Eszter királynőért. Ő érted is meg szeretné tenni ugyanezt.


Uram, Eszterhez hasonló életet szeretnék élni. Ez nem jelenti azt, hogy királynő akarok lenni, hanem a szolgád kívánok lenni, hozzá hasonlóan. Segíts kérlek, hogy ne a múltam sebeit nyalogassam, hanem arra tekintsek, hogy mit szeretnél, hogy elvégezzek a jelenben és a jövőben. Válassz engem. Küldj engem. Használj engem. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: November 20, 2013 Transforming a Painful Childhood into a Purposeful Adulthood, Sharon Jaynes
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com)

2017. augusztus 11., péntek

Lassíts, és figyelj

„Csendesedjetek el, és tudjátok, hogy én vagyok az Isten!” Zsolt 46,11

A „csendesedj el” kérés most már mindig anyukámra fog emlékeztetni.
„Itthon vagyunk, minden rendben”, közöltem vele gyorsan telefonon. Rohantam, mint mindig. Csak tudni akarta, hogy épségben hazaértünk, minden további beszélgetést szükségtelennek éreztem.
Lassíts, türelem – suttogta egy apró hang az agyamban. Elhessentettem, leraktam a kagylót, és nekiláttam a fektetésnek.
„Csak egy dolgot még, ha lehet” – kérte anyukám néhány hónappal később, mikor indultam az ajtó felé az ágya mellől a kórteremben.
Figyelj oda, hallottam a fejemben a hangot.
Megértettem, visszafordultam, és odaültem az ágya mellé, hogy elmondja, amit olyan fontosnak tart. Meg akarta osztani velem, még mielőtt másnap megműtik, hisz ki tudja, hogy alakul.
„Minden rendben lesz, Anyu”, biztosítottam reménykedve. Nem így lett. A következő napokban egyik komplikáció a másik után lépett fel, egy ritka betegség jeleként sorozatos apró agyvérzések zúzták össze anyukám rövid távú memóriáját.
„Hova készülsz?” – kérdezte úgy egy év múlva, mikor az ágya mellett ülve manikűrözni kezdtem mindkettőnk kezét. Elfeledkezett a fontos munkahelyi összejövetelről, pedig sokszor meséltem neki róla. Még mindig összeszorult a szívem, valahányszor nem emlékezett, pedig ez már nem számított. Szerettem volna rendbe tenni a körmeit a közelgő temetésre, de ez is csak egy kifogás volt, hogy vele maradhassak.
Csendesedj el, légy jelen, hallottam belülről.
Anyukám arra sem emlékezett, hogy haldoklik, és ez áldás volt. Csevegni kezdtünk hát az összejövetelről, miközben reszeltem, puhítottam, fényeztem a körmeit. Ez lett az utolsó beszélgetésünk.
Egy hét múlva, mikor lepillantottam szépen rendbe hozott körmeire a koporsóban, megkérdeztem halkan a hangtól: És most?
„Csendesedj el és tudd” – érkezett a válasz. Tudtam Isten jelenlétét. Ő segített át az elmúlt éven anyukám forgószélként jelentkező betegsége óta egészen haláláig. A gyász és keresés elkövetkező évén is ölben fog átvinni. De nehéz volt nyugton maradni.
Egész életemben gyorsmozgású voltam. Rohanok, hogy időben odaérjek, valamit elvégezzek, s már futok is tovább a következő feladathoz. Gyakran hasznos ez a sietés, viszont sokszor elszalasztok fontos pillanatokat. Most már tudom.
Isten a legnehezebb napjaimat használta fel, hogy megtanítsa a leckét.
Lassíts. Légy türelmes. Figyelj oda. Hallgasd. Légy csendben. Légy jelen.
Amiket akkor suttogott nekem, most én tanítom másoknak. Isten új ösvény felé irányított, mikor elég nyugodt és csendes voltam, hogy odafigyeljek. Folyamatosan tanít.
Engem? Aki mindig rohan? Isten arra kért, hogy memóriazavaros emberekkel foglalkozzam. Én, akinek minden sietős? Lassítsak, és legyek türelmes. Én. Akinek nehezére esik a megállás – tanulok csendben lenni.
Isten mindenütt ott van körülöttünk. Beszél hozzánk a teremtett világban, egy gyermek kacajában, egy barát vigasztalásában, egy apró belső suttogásban. Mindig tudtam, hogy ott van, de nem mindig figyeltem oda. Talán sosem fogjuk megérteni, miért hoz az utunkba Isten bizonyos embereket, miért enged megtörténni dolgokat, létrejönni helyzeteket. De sosem hagy el. Mindig jelen van.
Örökös jelenlétét megérteni és észrevenni, ez két külön dolog. Le kellett lassítanom, el kellett csendesítenem magam, hogy meghalljam.
Egész életemben szólt hozzám. Hangtalan suttogásai, a megérzések, hogy mit tegyek, mondjak, vagy ne mondjak – ez mindig ott volt. De a folytonos rohanásban gyakran nem hallottam, nem vettem észre.
Az, hogy időt szakítottam rá, lelassítottam, és Istent helyeztem az első helyre, segített, hogy tisztábban halljam a hangját. Ma már jobban ismerem, és másokat is erre biztatok. Az, hogy meghallom suttogásait, olyan élményekkel ajándékozott meg, amiket magamtól sosem találtam volna meg. De mindenekelőtt el kellett csendesednem.
Érzékeled a jelenlétét? Halk, csendes hangját? Figyelj oda. Lassíts. Csendesedj el és tudd.


Uram, tudjuk, hogy jelenléted mindig ott van velünk. Tedd alkalmassá szívünket, elménket az elcsendesedésre, hogy lelkünk legmélyéből tudjuk ezt. Segíts, hogy halljuk meg a hangodat, és egyedül azt kövessük. Jézus nevében, Ámen.

Jill Hoven: Slow Down and Listen, Encouragement for today, 2016. október 10., www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest

2017. augusztus 10., csütörtök

Mikor az erős édesanya nagyon gyengének érzi magát

„Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz.” Józs 1,9 (KG)

Dühösen álltam az italautomata előtt.
Nemcsak bosszús voltam. Nemcsak mérges. Nem is csak egyszerűen dühös.
Rettenetesen dühös voltam.
Előfordul, hogy az ember lánya túlreagál valami kellemetlenséget. Ilyenkor a düh, ami elfogja, mint az iránytű nyila mutat valami más felé. Így volt ez most is. De azzal a valamivel nem akartam foglalkozni.
Szerettem volna inni egy diétás kólát. Ehhez megtettem a szükséges lépéseket. Követtem az előírásokat. Bedobtam a megfelelő pénzérmét. Megnyomtam a megfelelő gombot.
De az eredmény nem az volt, amire számítottam.
Valami elromolhatott.
Kezem ökölbe szorult, bekaptam az alsó ajkamat.
És mikor ezt észrevettem, már tudtam, hogy nem a kólára vagyok mérges. Csalódást okozott az egyik gyermekem.
Abból indulok ki mindig, hogy ha a megfelelő lépéseket megteszem, az eredmény az lesz, amire számítok. Megteszed, amit elvárnak tőled, és megkapod, amit te elvársz.
Bedobom a pénzt. Megnyomom a gombot. Kijön a diétás kóla.
Minden időt és szeretetet megadok. Odafigyelést. Imádkozást. Fegyelmet. Bibliaórákat. Gyülekezeti közösséget. Közös vacsorát az asztalnál. Esti beszélgetéseket lefekvéskor. Puszit. Ölelést. Munkát.
Megnyomom a gombot. Kijön az egyenes, szűk ösvényen járó gyermek.
De nem ez történt. Néha nem azt kapod, amit vársz.
És tudod, mire érzek kísértést anyaként? Hogy gyermekem helytelen lépéseiből arra következtessek, én rontottam el valamit, kudarcot vallottam anyaként.
Ez a gondolat pedig meg tud ölni egy édesanyát. Rést üt a szívére, és azon át feltölti bénító bánkódással a múltról és félelmes képekkel a jövőről. És a Sátán pontosan ezt szeretné. Megbénítani az anyákat.
De mi van akkor, ha következtetésem helytelen?
Mi van, ha gyermekem rossz döntése jó anyává tesz engem?
Mi van, ha Isten egyszer így szólt: Lássuk,
- melyik édesanya bízza rám, hogy elég erőssé, kitartóvá, keménnyé tegyem, hogy gyermeke rossz döntéseinek súlya alatt csak meghajoljon, de ne roppanjon össze?
- melyik édesanya vállalja, hogy földig alázzák, de közben felismerje a helyzetből fakadó bölcsességet, mintha aranyrögre lelne a sárban?
- melyik édesanya elég bátor, hogy hagyja, én írjam meg gyermeke történetét?
És akkor rámutat valakire.
Nem mondom, hogy valaha is szerettem volna, hogy rám mutasson. De néha nem azt kapjuk, amire számítunk.
Szeretném, ha egy kis reményt tudnék most lehelni valaki lelkébe, aki bénultan üldögél álmai romjain.
A Józsué 1,9-ben Isten világosan kimondja, mennyire fontos, hogy bátrak legyünk a harcban. Pontosabban, megparancsolja, hogy legyünk bátrak! „Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz.”
Édesanya, tudd, erős vagy. Kitartó. Kemény. Képes vagy meghajolni anélkül, hogy megroppannál. Hagyod, hogy földig alázzanak. De nem vagy vak. Keresed a bölcsességet. Kiimádkozod magad a bajból. Bátor anya vagy. Azt szeretnéd, ha gyermeked nemcsak a szabályokat, de mindenekelőtt Istent követné.
Hadd fogjam meg a kezed, és álljak melléd.
Összetört szívedbe Isten erőt lehel. S ez az erő felemel, míg újra egyenesen állsz. Dacosan közlöd a Sátánnal: Tévedsz, ha azt hiszed, el tudsz gyengíteni, és beveszem a hazugságaidat.



Uram, kérlek, öntsd erődet gyengeségembe. Nehéz perceket élek át, néha úgy érzem, összeroppanok, de tudom, hogy a Te erőd mindenen átsegít. Segíts, hogy ezt a nehéz időszakot alkalomnak lássam, ami közelebb visz Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: When Strong Moms Feel Quite Weak, Encouragement for today, 2017. augusztus 3.,www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép: pinterest