Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (4) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (20) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (4) alkalmatlanság (1) Anyák napja (2) Anyáknapja (6) átadás (9) barátság (14) bátorítás (29) bátorság (3) Békesség (22) belső békesség (11) belső viharok (16) beszéd (5) betegség (1) Biblia olvasás (9) Bizalom (52) bizonyosság (1) bizonyságtétel (16) biztatás (1) böjt (2) bölcsesség (15) Bűnbocsánat (7) bűntudat (1) céltudatos élet (4) család (3) csalódások (4) Csendes percek (1931) csendesség (3) csüggedés (12) Depresszió (12) dícséret (1) dicsőítés (19) Döntések (11) Egy misszionárius naplójából (14) egyedül (2) együttérzés (10) elengedés (1) életöröm (6) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) előítélet (3) elutasítás (1) Emberekről van szó (14) Emlékezés (2) engedelmesség (6) erő (12) fájdalom (9) fáradtság (4) feladat (10) félelem (11) feltámadás (4) feltöltődés (8) Filmajánló (4) fogadalmak (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (6) Gondolatok (41) gondoskodás (1) gondviselés (13) gyász (1) gyengeségek (2) Gyermeknevelés (23) Gyógyulás (9) győzelem (4) hála (10) hálaadás (8) harag (2) harc (6) házasság (24) hit (37) hozzáállás (3) Húsvét (3) hűség (8) identitásunk (7) időbeosztás (6) igazság (8) Igehirdetés (38) ígéretek (1) Igevers (4) Ima (40) imádság (16) Immánuel (2) irgalom (7) irigység (2) ismeretlen (1) Isten ajándéka (7) Isten ereje (7) Isten gondoskodása (14) Isten hűsége (29) Isten időzítése (2) Isten keresés (2) Isten követése (9) Isten lát (1) Isten munkálkodása (8) Isten neve (5) Isten szeretete (69) Isten terve (17) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (18) Isten vezetése (47) Istenen lévő tekintet (3) Istennel töltött idő (14) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (14) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (4) Jézus követése (32) Jézus szeretete (7) jóság (2) jövő (2) kapcsolatok (25) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (23) keresés (1) kételkedés (8) kétségbeesés (1) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (11) konfliktusok kezelése (4) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (11) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (7) magvetés (2) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (10) megelégedettség (7) megismerés (6) Megpróbáltatás (26) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) mint Jézus (1) misszió (1) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nyugalom (8) nyugtalanság (2) odafigyelés (6) odaszánás (2) olvasói gondolatok (23) otthon békéje (1) öltözet (2) önértékelés (34) önvizsgálat (16) örök élet (9) összetöretés (1) Pásztor (1) pihenés (5) prioritások (2) próba (2) Receptek (4) Remény (25) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (4) szabadság (7) számadás (1) szavaink ereje (2) szégyen (1) szelídség (3) Szentlélek (4) szépség (5) szerelem (2) szeretet (38) szeretve élni (2) szolgálat (18) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (3) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (9) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (17) várakozás (13) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (6) Vigasz (6)

2018. január 17., szerda

Gazdag? Szegény?

„Az egyik kelleti magát, holott semmije sincsen, a másik adja a szegényt, és mellette dúsgazdag.” Péld. 13:7


Néztem Mariát, ahogy átöleli és magához vonja a kisfiát. A gyermek boldogan simult hozzá. Kevés anyagi eszközzel rendelkező család az övék, végigmenve a házon még a legkeményebb szív is összefacsarodik. A kunyhó tetejét éles, háromágú bádogdarabokkal fedték, amiket összefonva rétegeztek. Nem tudta kívül tartani a természeti elemeket, s ahogy felnéztem az itt-ott bekukkantó fénysugarakra, arra gondoltam, mit csinálhatnak, mikor esik az eső.

A padló néhol cementből, másutt szemétből állt. Téglák voltak szanaszét a ház körül, s elmosolyodtam, mikor Erik büszkén mutatta a szobáját, amin anyjával és két testvérével osztozik. Ezután egy szegényes kis konyhába vezettek, néhány régi lábos, egy zsák krumpli, pár szál répa és egy mosogató állt benne, aminek a lefolyója már réges-régóta nem ereszti át a vizet.

Nem volt fürdőszoba vagy mosdóhelyiség, a ház előtt elrongyolódott kötélen néhány kiterített ruhadarab lógott. A környezet sivárságával éles ellentétben a gyermekek derűsek, vidámak voltak. Ahogy anyjukba fogózva álltak ott, az a melegség sugárzott róluk, amit csak az anya-gyermek kapcsolat adhat, s amit sem pénz, sem más anyagi eszközök nem tudnak pótolni. Ez a család gazdag volt: egymáséi voltak, és övék volt Jézus.

Ecuador rendkívül szegény ország, ha az anyagi javakat számítjuk. Mégis az jutott eszembe, hogy nagyon sok amerikai, bár mindene megvan, sokkal szegényebb az itteni családoknál. Az ecuadori családok nincsenek tudatában szegénységüknek. Bizony, sokan élnek körülöttem, akik szintén nem tudják, mennyire szegények – lelki értelemben.

Ecuadorból hazajőve, új értelmet kapott az áldásról alkotott fogalmam. Tudjátok, azok a családok, akiknél jártam, nincsenek megáldva anyagi javakkal, de nagy kincsnek tartják, hogy ismerik Jézust. Ha az emberek nem a birtoklást, hanem Jézust tartják a legnagyobb értéknek, a remény életét nyerik meg. A vég nélküli reményt. Mindent megvehetek, ami pénzen megvásárolható, de ha nincs reményem, semmi értékkel nem rendelkezem.


Istenem, köszönöm azt a gazdagságot és azt a teljességet, amim attól van, hogy elküldted hozzánk Fiadat. Segíts, hogy Jézuson tartsam a szememet ahelyett, hogy egyre több dolgot akarnék magaménak tudni, amik sosem elégítik ki a vágyaimat úgy, mint Te, Uram. Tudom, hogy csak Krisztus által válhatok valóban gazdaggá. Jézus nevében, Ámen.


(Encouragement for today, 2010.01.19., www.proverbs31.org, Shari Braendel, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:
weheartit.com )

2018. január 16., kedd

Állj meg és figyelj

A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű. 

(Példabeszédek 17:27)




Gyakran előfordul. Amikor találkozol egy baráttal vagy ismerőssel akit régen láttál, elkezdtek beszélgetni, és mielőtt feleszmélnél, máris rengeteg dolgot elmondtál... magadról. Szégyenkezve döbbensz rá, hogy csak rólad szólt az egész, sem a beszélgetőtársad, de még Isten sem kapott helyet a csevegésben. Pedig micsoda ajándék, ha megfontoltan tudjuk használni szavainkat!
  

Éppen ezért szeretek a férjemmel vagy a legjobb barátaimmal utazni. Ki tudunk engedni és csendben lenni egymás társaságában. Nincsenek erőltetett beszélgetések. A levegőt nem töltjük be üresen csengő szavakkal. Hatalmas áldás a szeretett személy mellett ücsörögni, néha egy-egy mosollyal egymásra nézni, és élvezni a csendet, mely körbevon benneteket. A barátságok, -  akár két ember közöttiről legyen szó, vagy magával az Istennel megélt szeretetkapcsolatról, - mindig a csendben mélyülnek el.

Ha képesek vagyunk megállni és nem beszélni, időt adva magunknak, hogy valóban megértsük a gondolatokat, akkor megtanulhatjuk azt, amit egyedül a csend képes megadni: a meghallgatott szavak a fejünkből a szívünkig érnek. Mert egyedül ebben a csendben tudjuk meghallani Isten szíve dobbanását, és az Ő szelíd, csendes hangját. És ebben a csendben olyan lelki mélységekre csodálkozhatunk rá, melyek messze túlmutatnak a kimondott szavakon. 


A mai napon, ha találkozol egy baráttal, figyelj arra, hogy kevesebbet beszélj, és többet hallgasd őt figyelmesen. Ez elmélyítheti a barátságotokat. A ma esti imádban, pedig kevesebb szavat mondj, inkább szánj időt arra, hogy egyszerűen odafigyelj Istenedre.

Atyám, szeretnék értelmes és higgadt lelkű emberré válni. Tudom, ehhez megfontoltan kell a szavaimat kimondanom. Kérlek bocsásd meg, hogy oly gyakran meggondolás nélkül beszélgetek Veled, vagy a környezetemmel. A mai napon nem kérésekkel szeretném megtölteni imámat, hanem szavak nélküli csendes dicsőítéssel. Köszönöm, hogy ebben a csendben akarsz tanítani engem, Istenem!








(Forrás:Joni and Friends Daily Devotionals, Stop and Listen, http://www.joniandfriends.org/ kép:pinterest.com)

2018. január 15., hétfő

Barátságprojekt

„De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ’De ki az én felebarátom?’” Lk,10:29


Tele volt a terem egymást alig ismerő emberekkel, akik nem voltak barátoknak nevezhetők – addig a napig. Azt kértem a jelenlevőktől, hogy mialatt felolvasok egy listát különböző, mások által megélt élményekről, álljon fel, aki személyesen érintve érzi magát. Szipogva, sírva álltak fel a lányok, asszonyok, egyik a másik után, ahogy előrehaladtam az olvasásban. Családtagok voltak bizonyos értelemben – ugyanazon gyülekezet családjába taroztak, akik összegyűltek egy nőknek szervezett lelkigyakorlatra, ahol én voltam a vendégelőadó.

Tizenketten álltak fel, amikor azt kérdeztem, volt-e valakinek vetélése. Egy nő eltemette a férjét. Öten jöttek hitetlen családokból. Egyvalaki átélte házastársa hűtlenségét. Hárman menekültek ki olyan kapcsolatból, ahol gyakran érte őket szóbeli, testi vagy szexuális erőszak. Három hölgy küzdött depresszióval. És a lista még hosszan folytatódott. Mire befejeztem, mindenki állt a teremben.

Térdig álltunk egymás szemetében, de még soha nem éreztem ennyire szorosnak a kapcsolatot egy csoport tagjai között. Mikor befejeztem az előadást, kértem őket, hogy az asztaloknál ülve folytassák élményeik megosztását egymással. Járkálva a teremben azt láttam, hogy olyan asszonyok, akik nemrég még idegennek tartották a másikat, elmélyülten beszélgetnek, együtt sírnak, simogatva, átölelve vigasztalják, erősítik egymást. Isten összekapcsolta a szíveket. Sosem fogom elfelejteni azokat a perceket.

Rá kellett jönnöm, hogy a legkülönbözőbb élethelyzetben lévő nők valamennyien áhítoznak a barátságra. És mégis legtöbben úgy érezzük, hogy nincsenek igazi, mély kapcsolataink. Hogyan lehetséges, hogy egy templomnyi azonos hitben élő nő nem barátkozik egymással? De ami ennél is rosszabb, ha nem vagyunk barátok, hogyan reméljük, hogy azoknak, akik vasárnaponként betévednek a templomunkba, igazi kapcsolatot tudunk felajánlani?

Félek, hogy erre csak egy válasz van: Sehogy. Hacsak meg nem változunk, és nem hozunk meg néhány elengedhetetlen áldozatot.

Nemrég néhány fontos tanulságot sikerült levonnom az irgalmas szamaritánus történetéből. Lukács evangéliumában (10:30) Jézus nem valami vonzó képet fest a vallásos, a tiszteletreméltó emberekről. Félek, hogy nem volna sokkal enyhébb az ítélete mai gyülekezeteinkről sem. A pap túlságosan elfoglalt (volt), hogy segítséget nyújtson a bajba jutottnak.

Lehetek őszinte? Én is gyakran beleesem ebbe a bűnbe. Templomozás előtt és után a férjemmel együtt nagyon leköt minket a gyermekek rendezése, a gyülekezeti tennivalók intézése. Úgy megyek el láthatóan szomorú emberek mellett, hogy elfoglaltságom miatt nem állok meg megkérdezni, mi történt. Nem szállok le a lóról. Én vagyok a pap.

A levita is elporoszkált a sebesült mellett. Túlságosan tisztának tartotta magát ahhoz, hogy a könyörület kosszal járó cselekedeteivel bepiszkítsa magát. A fájdalomban gyötrődő ember ellátása tisztátalanná tette volna a szertartások elvégzéséhez. Fontosabb volt neki, hogy helyét, pozícióját megőrizze.

Hadd folytassam az őszinteséget. Nem nagyon akarok térdig merülni mások szemetébe. Ha nem keveredem zavaros történetekbe, kapcsolatokba, nemcsak a magam szemetéről tudok megfeledkezni, de a másokéról is. Úgyhogy inkább nem szállok le a lóról. Én vagyok a levita.

Itt van a gond. Az igaz kapcsolatok időigényesek és átlátszóak. Ha tovább akarunk lépni a felszínes kapcsolattól az igaz barátság felé, őszinte, áldozatkész módon kell, hogy megosszuk fájdalmainkat és örömeinket. Én hiszem ezt, de jelen pillanatban számomra ez csak elmélet.

Kíváncsi vagyok, mi történne, ha szövetséget kötnénk, hogy együtt leszállunk a lóról, és térdig gázolunk egymás szemetébe. Felrobbanna a templomunk? Mindannyiunk élete örökre megváltozna. Talán az egyházról is lepattogzana a kétszínűség máza.

Érdekel, hogy mi történne? Még nem késő elkezdeni az újévben. Határozzuk el, hogy megváltoztatunk életeket a barátságunkkal. Csökkentjük a tempót. Meghallgatjuk egymás történeteit. Térdig merülünk.


Édes Istenem, adj, kérlek, látó szemet, hogy észrevegyem, ha valakinek szüksége van rám, s legyen bátorságom odamenni hozzá. Uram, szeretnék résztvenni életfordító barátságokban, amelyek a Te kegyelmedet és irgalmadat közvetítik. Azt kéred, szeressük egymást, mint önmagunkat. Segíts, hogy engedelmeskedjek mindent felemésztő parancsodnak. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.01.05., Whitney Capps, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

2018. január 14., vasárnap

Csendesség

„csendesedjék el előtte az egész föld!”


Habakkuk 2:20

A Sierra Hegység, Kaliforniában, hirtelen tör a magasba a Mojave Sivatag lapos talajáról. Drámai táj tárul itt a szem elé, nagyon szeretek ide utazni az év ezen időszakában. Ezekben a hetekben a hegységet hó borítja, csakúgy, mint a szélesen elterülő síkságot, mely messzire nyúlik a keleti horizonton. Amerre csak tekintünk, lélegzetelállító, fehér panorámát csodálhatunk meg.

Ez egy végtelen, színtelen világ, ahol mély némaság uralkodik. Semmi sem zavarja meg ezt a csendet, nem hallani autók zaját a távolban, nincs csörgedező patak, vagy csobogó folyó a közelben. Szinte hallod, - nem, inkább érzed, - a csendet. Mélyre ható nesztelenség ez, ami itt tapasztalható. Szerintem egy eltöltött januári nap a hegységben és a sivatagban tökéletesen megragadhatóvá teszi Habakkuk próféta által leírt csendet. Isten kreatív hatalmának csodálatos megjelenése talán a csendben ragyog leginkább.

Charles Wesley így fogalmazott:

„Minden ember maradjon csendben,
Félelemmel és remegő szívvel álljon meg,
Földi dolgokkal ne foglalkozzon,
hanem fogadja az áldásokat az Ő kezéből.
Mert Krisztus, a mi Istenünk,
eljött erre a Földre,
Aki egyedül méltó a teljes hódolatunkra.”

Tölts időt ma a természetben, még akkor is, ha jó melegen fel kell öltöznöd! Ahhoz, hogy a természet csendjét élvezhesd, nem kell hogy egy sivatag, vagy hegység közelében legyél. Elég, ha keresel egy parkot vagy ligetet, melyet hó borít. Vagy elgyönyörködsz egy dér lepte madáretető látványán, egy fa csodálatos jégcsap díszein, melyen megcsillan a napfény. Talán az elnyúló síkságon lévő fák látványa ragadja meg a figyelmedet, vagy csak csendben megfigyeled a teraszodról a téli napnyugtát. Vedd észre a téged körbevevő csodát, aztán engedd, hogy a látvány magával ragadjon, és szavak nélküli dicsőítésben állj meg csendben Isten előtt.


Teremtő Istenem! Szeretnélek még jobban megismerni a mozdulatlan, kopár téli táj látványa által is. Segíts, hogy le tudjak lassulni, és elcsendesedett szívvel keressem Jelenlétedet. Segíts, hogy ne a szavak áradatával dicsőítselek Téged, hanem meg tudjam ragadni a csendes pillanatok csodáját, amikor a Jelenlétedben lehetek.






(forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, Silence, fotó:http://www.elecegranada.com)


Az Úr közel van...

Voltál már olyan nehéz, ijesztő élethelyzetben, amikor azon kaptad magad, hogy így szólítod meg Jézust: „Hol vagy most, Uram?!” 

Időnként, zűrzavaros pillanataiban az életünknek, úgy érezhetjük, hogy Megváltónk nincs mellettünk. Hála érte, mi sem áll azonban messzebb az igazságtól. Még akkor is, amikor életünk viharában a remény eltűnni látszik, Jézus soha sem veszi le a tekintetét rólunk.

Bármilyen nehézség vagy szívfájdalom zavarja is meg a békénket, azért imádkozom, hogy ebben az időszakban is megtapasztalhassuk Isten jelenlétét. Nem kell a félelemtől összetörnünk, mert hitben megragadhatjuk Őt. Megnyugodhatunk és bizakodhatunk. Nem kell aggódnunk. Azért, mert tudjuk. Tudjuk jól, hogy Ő figyel ránk. Tudjuk, hogy Őneki gondja van ránk. Ő szemmel tart bennünket.

Igen. Az Úr közel van. Mi pedig biztonságban vagyunk Nála.

(Lysa TerKeurst)




A lelkigondozás ajándéka

Egy angol lelkipásztor így szólt egy este a sekrestyéséhez.

- Észrevette már azt a rongyos öregembert, aki minden délben bemegy a templomba, de rögtön ki is jön? A parókia ablakából szoktam figyelni. Őszintén szólva, kicsit nyugtalanít a dolog, hiszen a templomban értékes tárgyak is vannak. Próbálja meg kikérdezni, kicsoda, micsoda.

Másnap a sekrestyés megvárja a látogatót, és megkérdi tőle:


- Mondja, barátom, miért jár ide nap mint nap délben?

- Imádkozni jövök - feleli nyugodtan az öreg ember.

- Ugyan! Hiszen nem is tölt el annyi időt a templomban, amennyi alatt el lehetne mondani akár egy Miatyánk-ot! Éppen csak elmegy az oltárig és már ki is jön. Megfigyeltem.

- Igen - válaszolja a szegény öreg -, de én nem tudok hosszan imádkozni. Ezért minden délben eljövök, és csak annyit mondok Neki: Jézus, én vagyok itt, Simon! Tudom, rövid ez az imádság, de úgy érzem, Ő meghallgat engem.

Nem sokkal ezután az öreg Simont elgázolta egy autó, és kórházba került.

- Hogy lehet az, hogy maga mindig ilyen boldog, miközben súlyos sérülései vannak- faggatja egy ápolónő.

- Hm, tudja, a látogatóm miatt - feleli az öreg.

- Látogatója?! - lepődik meg a nővér - Még nem láttam magánál látogatót soha! Mikor szokott jönni?

- Minden délben - felelte az öreg. - Megáll ott az ágyam végében, és azt mondja: Simon, én vagyok itt, Jézus.

Ha majd tudunk a lelkünk mélyéig megrendülni a Simonok naiv tiszta hitén, s nem azt firtatjuk, hogy Simon megtért-e, áldott életet él-e, hogy csak külsőségekben gyakorolja-e a vallást vagy vallásgyakorlata élő hitből fakad-e, hanem meglátjuk benne a szenvedő embert, s a szenvedő emberben Krisztust. - Ha majd le tudunk guggolni a porba a bűnös asszony mellé. - Ha nem felejtjük el, hogy Jézus Krisztus az utolsó éjszakán nem a tanítványok fejét, hanem lábát mosta meg, s tudunk mi is lábmosók lenni,

Akkor - de csak akkor! - majd méltók leszünk - minden méltatlanságunk ellenére-, hogy Jézustól megkapjuk a gyógyító szó, a vigasztaló lelkigondozás ajándékát.

S akkor majd eszközei, gyógyító, vigasztaló eszközei leszünk Jézus Krisztusnak ebben a nagyon is beteg és vigaszra váró világban.




2018. január 13., szombat

Amikor úgy érzed, hogy az imádnak nem sok értelme van....

Jézus így szólt hozzájuk: "Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom."


János 5:17


A rendőrségi fotót szemlélve majd megszakadt a szívem. Ezért az emberért imádkoztam egész felnőtt koromban, és most börtönben van. 

Külső szemlélőként Richárd (nem a valódi nevét használom) élete reménytelen volt: Alkohol. Dühkitörések. Gyűlölet. Munkanélküliség. Tönkrement kapcsolatok. Richárd élete a hullámvasúthoz hasonlított, kevés magaslatokkal, az idő múlásával egyre inkább mély zuhanásokkal volt teli. Most pedig rács mögött ült. 

Két nappal azután, hogy Richárdot letartóztatták, elolvastam az online rendőrségi jelentést. A letartóztatás ideje a szívembe markolt: 8:32. 

Drága barátom! Nem a véletlenek egybeeséséről beszélek. A rendőr simán kerekíthetett volna, és 8 óra 30 percet is írhatott volna. De nem, ő 8 óra 32 percet jegyzett fel. 

Húsz éven keresztül János 8:32 állt a rendszám táblámon. Mindig emlékeztetett a következő kijelentés fontosságára: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” Ezt az igét tartom az életemet meghatározó Igeversének. Hány és hány alkalommal tekintettem már rá a digitális óra számlapjára, amely 8:32-t mutatott, akkor, amikor éppen szükségem volt az emlékeztetőre. Ezeket a pillanatokat mindig úgy éltem meg, hogy a Mennyei Atyám üzen nekem: Ő figyel rám és szeret engem. 

Ezen a napon is tudtam, hogy Isten emlékeztetni szeretne engem: „Látom őt. Szeretem Richárdot. Figyelek rá. Nem reménytelen eset, bár hosszú lesz az út.” 

Királyok első könyvének a 18. fejezetében, a 41-45. versek elmondanak egy történetet Illés prófétáról. Isten három és félévnyi szárazságot engedett meg Izráel történetében, mert az ország idegen isteneket imádott. Egyik csoda a másik után történt ezekben az években, de engem az időszakot lezáró események ragadtak meg igazán. 

Illés üzent Aháb királynak, hogy a negyvenkét hónapnyi szárazság végéhez közeledik, bár az égbolton picinyke felhő sem látszódott még. 

Az üzenet átadása után Illés elment a Kármel hegyére, mélyen a földig hajolt, az arcát a térdei közé rejtette. 

„Így szólt a szolgájához: Menj föl, és tekints a tenger felé! „ (I. Kir. 18:43a) (tudni szerette volna, hogy megjelent-e már felhő az égen) 

„Nincs ott semmi” – mondta a szolgája, amikor visszatért hozzá. 

Illés hatszor küldte el szolgáját, hogy megnézze, van-e már a felhő az égen. A szolga hatszor jött vissza azzal a hírrel, hogy még semmit semmi jelét sem látja annak, hogy eső készülődne. 

Illés a hetedik alkalommal is megkérte, hogy vizsgálja meg az égboltot. 

Ekkor a következő hírt adta a szolga tudomásul Illésnek: 

„Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből „ (44. vers) 

Szerintetek Isten egész idő alatt munkálkodott, vagy egyszerűen a hetedik alkalommal helyezte oda a felhőt az égre? Persze, nem tudhatom a választ, de úgy gondolom, Isten mindvégig munkálkodott. 

Nem igazán ismerem az időjárási törvényszerűségeket, de még emlékszem arra, amikor a víz körforgásáról tanultunk az általános iskolában: Az égből lehulló víz táplálja az óceánokat, folyókat és tavakat. A nap felmelegíti a vizet, ami párát eredményez. A felszálló pára eljut az atmoszférába, lehűl, kicsapódik és felhőt képez. Ebből a felhőből aztán eső lesz, ami visszahull az óceánokba, folyókba és tavakba. És a körforgás újra kezdődik. 

Úgy hiszem, Isten már a szolga első útjakor elkezdett munkálkodni, bár a szolga ennek semmi jelét sem látta még. Jézus azt mondta, hogy :” "Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom." (János 5:17) 

Épp ezért, ha még semmi jelét sem látod annak, hogy Isten munkálkodik, nem jelenti azt, hogy Ő ne vette volna kezébe a dolgok irányítását. 

Nem tudom, kiért vagy milyen ügyért imádkozol a mai napon. Arra kérlek, ne add fel az imát, ne fáradj bele a könyörgésbe! Isten már munkálkodik, bár lehet, hogy még nem látod ennek a gyümölcsét. 

Mi a helyzet Richárddal? Nem ült sokáig a börtönben. Isten még mindig munkálkodik, én pedig még mindig naponta imádkozom érte. Már látom a tenyérnyi felhőt megjelenni az égen. 

Uram! Arra kérlek, hogy nyisd meg _________ szemét, hogy meglásson Téged, és kövessen Téged. Lehet, hogy most még nem látom eredményét a munkálkodásodnak, de hiszem, hogy Te kézbe vetted a dolgok irányítását. Ebbe a reménybe kapaszkodom. Jézus nevében, Ámen. 



(Forrás: Sharon Jaynes, When You Feel Like, Prayer Isn’t Working, Proverbs 31 Ministries, Daily Devotionals, September22, 2017, fotó:pinterest.com)

2018. január 12., péntek

Bontsuk le a lehetetlen falát

Ezt felelte: "Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” Mt 17,20


Élénken emlékszem arra a napra, mikor apám hazahozott egy írógépet. Az irodába valami új, computernek nevezett gépek érkeztek. Megdobbant a szívem a gondolatra, hogy lesz egy írógépem.
Élveztem, ahogy karjaival ütögeti és megtölti az üres papírt, és így a semmiből valamit csinál. Lehet, hogy egyszer majd írok egy könyvet? Elbűvölt a gondolat, mindaddig, míg rá nem tettem az ujjaimat a billentyűkre. Semmi más nem jutott eszembe, amit leírhatnék, csak az, hogy miért nem leszek én sosem író.
Egy elhallgattatott álom.
Hasonlóképpen történt, mikor gimnáziumban a kórusvezető tanárunk bejelentette, hogy elő fogunk adni egy musicalt. Fellelkesedtem. Elképzeltem, hogy én játszom a főszerepet. Míg meg nem hallottam a barátnőmet magabiztosan, szárnyalóan énekelni. Hirtelen minden hang, amit én kiadtam, üresen csengett.
Újabb elhallgattatott álom.
Később, húszas éveim közepén összeszedtem a bátorságomat, és megemlítettem egy barátnőmnek, hogy beszélni szeretnék egy rendezvényen, amit nőknek szerveztünk. Eredetileg csak segítő lettem volna, de nem hagyott nyugodni a vágy, hogy én is szóljak a közönséghez. Így hát ki is mondtam ezt a merész vágyamat. Ő csak megrázta a fejét: „Nem – mondta. – Biztos vagyok benne, hogy nem való neked a beszéd.”
Megint egy elhallgattatott álom.
Veled is történt már ilyen? Belső hangok igyekeznek meggyőzni róla, hogy alkalmatlanok vagyunk valamire. Mások sokkal magabiztosabbnak tűnnek azon a téren. És valaki mindig akad, aki kinevet, vagy nyersen, durván kedvünket szegi.
A lehetetlen nagyon szeret felülkerekedni álmainkon.

Pedig valamit tudnod kell: abban, amit szeretnénk, mindig van egy pont, ami lehetséges. Minden lehetetlen dolognak van egy gyenge pontja. És ez az a pont, ahol támadásba lendülhetünk.
Lehet, hogy egy könyv megírása lehetetlennek tűnik. De minden író elkezdte valahonnan. Lehet írni egy cikket. Vagy mai világunkban egy twitet, egy blogbejegyzést.
Azt kell elkapni. Oda kell írni. A lehetetlen gyenge pontjára.
Talán a házasságod tűnik lehetetlennek. Szállj szembe megbántottságoddal, a legyintő úgysemmegy-ekkel. Gondolj egy dologra, amit szeretsz a férjedben. Fogalmazz meg egy sms-t, és dicsérd meg azon az egy ponton. Mutasd ki, hogy értékeled. Mondd el valakinek, mire jöttél rá, mit értékelsz a férjedben.
Kezdd el. A lehetetlen gyenge pontján.
Nem tudom, te milyen lehetetlennek tűnő dologgal küzdesz. De ne feledd, minden lehetetlennek van egy gyenge pontja. Kérd Istent, mutassa meg, hol van az. Kérd Istent, hogy csak annyi erőt adjon egyszerre, hogy azon az egy ponton beindulj. Egyszerre mindig csak egy jó döntésre koncentrálj.
Rövidesen látni fogod, hogy minden „lehet-etlenben” jelen van a „lehet” – csak merd észrevenni.


Uram, köszönöm, hogy Veled minden lehetséges. Segíts, hogy ezt a mindennapi életemben is meglássam. Jusson eszembe, hogy míg nélküled biztosan elbukom, Veled nem bukhatom el. Annyira jó vagy! Jézus nevében, Ámen.

(Forrás:  Lysa TerKeurst. Tearing Down the Impossible Encouragement for today, 2013.02.28. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2018. január 11., csütörtök

Dolgozni és pihenni bűntudat nélkül

„Mert így szól az Úr Isten, Izráelnek Szentje: Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségtek lett volna; de ti nem akarátok.” Ésa 30,15 (KG)

A lelkiismeret furdalás hosszú időn át hűséges társam volt.
Ő motivált a munkában, aztán ő gyötört, mert túl sokat dolgoztam. Motiválta a pihenésem, hogy aztán számon kérje, miért nem dolgozom eleget.
Egy bűnös tettre egészséges válasz a bűntudat, ha bűnbánatra késztet. De amit én éreztem, nem is volt valódi bűntudat. Olyasmiért volt bűntudatom, ami nem számított bűnnek. Saját elvárásaim indokolták az állandó lelkiismeret furdalást.
Bűntudatom volt, ha túl sok időt töltöttem egy projekten, és nem voltam eleget a gyermekeimmel. Furdalt a lelkiismeret, mert komolyan vettem bizonyos feladatokat, és mert nem szántam elég figyelmet másokra. Például nem töltöttem elég időt az Úrral, nem írtam elég gyakran szponzorált gyermekemnek, nem vállaltam önkéntes munkát a veteránokért, nem vettem részt a mellrák-felvonuláson, nem segítettem a család egyik tagjának költöztetésében, stb, stb.
Azokért a tetteinkért, amik valóban bűnösek, Jézus magára vette bűnösségünket. Kereszthalálával megfizetett Istennek bűneinkért. Ha valóban megbánjuk bűneinket, Isten hűségesen megbocsát. Ezzel bűnösségünknek vége!
De a bűntudat olyasmi miatt, ami önmagában nem rossz, meg tud nyomorítani – mert Istennek nincs mit megbocsátania! Ezért sosem érezzük, hogy megbocsátott. Hibáztatjuk magunkat (helytelenül), és csendben együtt élünk a szégyenérzettel, állandó kudarcélménnyel.
Van egy ellensége lelkünknek, aki hozzá szeretne láncolni a bűntudathoz, mert tudja, hogy ebben az állapotban két dolgot tehetünk: túldolgozzuk magunkat, vagy legyőzötten feladjuk.
Miután hosszú ideig éltem a kimerültség körforgásában, az Úr rávezetett, hogy felismerjem: a munka és a pihenés az ő szent ajándékai. Egyik sem fontosabb a másiknál. A problémát nálam az okozta, hogy túlértékeltem a munkát, és alulértékeltem a pihenést. Fel kellett újra fedeznem, hogy mindkettő parancs, ajándék és ígéret, amit helyes arányban bele kell építenünk az életünkbe.
Egy olyan munkamániásnak, mint én vagyok, tudomásul kell vennie, hogy Isten parancsa a pihenésre (Kiv 20,8-11) ugyanolyan fontos, mint a többi kilenc parancsolat. Miért esik mégis nehezemre a pihenés? Nem tudom, de Istennek bizonyára rosszul esik, hogy visszautasítom a pihenés ajándékát.
Ésaiás próféta által ezt üzeni az Úr: „Mert így szól az Úr Isten, Izráelnek Szentje: Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségtek lett volna; de ti nem akarátok.” Ésa 30,15 (KG).
Vigasztal egy kicsit, hogy hajdan az izraeliták is küzdöttek a pihenéssel, a megnyugvással. Pedig Istennek megszakad a szíve, mikor látja, hogy szüntelenül dolgozunk. Ha Isten kedvére szeretnék tenni (és ez így van), akkor nagyon fontos megértenem és komolyan vennem a pihenés parancsát.
Amikor elkezdtem tiszteletben tartani a pihenőnapot (szabbat), békesség töltött el, és elmúlt a lelkiismeret furdalásom. Visszanézve látom, hogy ez volt az az engedetlenség, amit meg kellett vallanom. Ezen a ponton volt szükségem bűnbocsánatra, nem a többi területen. Csakhogy a Sátán átirányította bűntudatomat az igazi forrásától olyasmi felé, amiben nem voltam vétkes.
Attól kezdve, hogy komolyan vettem Isten Szavát, és elhatároztam, hogy heti egy napon nem fogok dolgozni, lehullottak a túlteljesítésre ösztönzés láncai. Amit sem egy időbeosztást vagy tervezést segítő programmal, sem a vággyal a még több munkára nem tudtam elérni, megoldódott azáltal, hogy engedelmeskedtem Isten pihenést előíró parancsának.
Isten akkor tud legjobb munkát végezni bennem és általam, ha kipihenem magam, és nem törekszem arra, hogy mindent a magam feje szerint oldjak meg.
Olyan titok ez, amit ellenségünk igyekszik elrejteni előlünk. Azt akarja, hogy a pihenést gyengeségnek tartsuk. De ha ráhagyatkozunk Istenre és az Ő Igéjére, csodálatos módon megtapasztaljuk hatalmát. Nagyon jó hír ez azoknak, akik, mint én tettem, megtagadják maguktól a pihenést.



Uram, köszönöm, hogy parancsba adtad a pihenést. Sajnálom, hogy éveken át nem vettem figyelembe, lekicsinyeltem a pihenőnap megtartását. Köszönöm, hogy megbocsátottál, és megszabadítottál a hosszú ideig tartó, szüntelen, nyomasztó bűntudattól. Jézus nevében, Ámen.


 













 

Glynnis Whitwer: Guilt-free Approach to Work and Rest,Encouragement for today, 2018. január 9., fordítás:eszmelkdesek.blogspot,
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/01/09/guilt-free-approach-to-work-and-rest, kép:pinterest

2018. január 10., szerda

Az Ő nevéért

„az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért” Zsolt 23:3b


Uram, mutasd meg, mi a Te akaratod, hogy aszerint éljek.
Uram, mutasd meg az irányt, merre menjek.
Uram, csak azt akarom, amit Te akarsz. De tudni szeretném, mi a Te akaratod.

Imádkoztál már valami hasonlót? Ha hasonlítunk, akkor igen. A fenti ige feltár egy olyan igazságot, amit eddig nem vettem észre, pedig jól ismerem ezt a zsoltárt. Hányszor de hányszor imádkoztam már Isten iránymutatásáért – és közben a saját utamon akartam járni. A fenti mondatot három szakaszra bontottam, hogy jobban fel tudjam fedni a benne rejlő bölcsességet.

Az igazság ösvényein: Ha Isten vezet minket, akkor biztosak lehetünk abban, hogy csak olyan útra terel, ami az Ö szemében igaz út. Ha letérünk az útról, elvész a békénk, ellentétbe kerülünk az Ő tanításával, Igéjével: megjelenik a piros zászló, ami jelzi, hogy rossz felé haladunk. Biztosak lehetünk benne, hogy Isten sosem vezet a rossz úton. Csak keresnünk kell iránymutatását imádságban, szent tanácsokban és az Igében.

Vezet engem: Ha Isten követői vagyunk, azt akarjuk, hogy vezessen minket. Elég egy rövid időszak, mialatt a magunk útját járjuk, hogy rájöjjünk, magunktól nem találjuk meg a helyes irányt. Sokan vagyunk, akik azután jutottunk Istenhez, hogy teljesen összekuszáltuk az életünket. Hálásak vagyunk ígéretéért, hogy Pásztorunk lesz, aki szeretettel vezeti juhait. Boldogan követjük, örülve, hogy van, aki megvilágítja előttünk az utat.

Az Ő nevéért: Ezekben a szavakban van számomra az üzenet lényege. Miért vezet minket Isten az igazság ösvényein? Az Ő nevéért.

Azt akarja, hogy az irány, amerre haladunk, Őt tükrözze. Neki hozzon dicsőséget, nem nekünk. Az Ő nevét tegye híressé. Életünk legyen élő tanúbizonysága az Ő jóságának, hogy mások is Felé forduljanak. Ezért fog minket mindig – nem könnyű vagy gyors, hanem - szent döntésekre vezetni. Ha megadjuk Neki magunkat, észre fogjuk venni, hogy mindig a legjobb választások felé irányít majd. Nem azért, mert mi vagyunk a legjobbak, hanem azért, mert Ő az.

Ez az egyszerű igevers felnyitotta a szememet. Néha, mikor Isten akaratát kerestem egy-egy választás előtt, igazából az egész keresés rólam szólt. Rá kellett ébrednem, hogy a döntés mindig, de mindig Róla kell, hogy szóljon. Az imádságom többé nem a „mit kéne tennem?” énközpontú kérdésre keresi a választ, hanem arra, hogy „mi hoz Neked dicsőséget?” A magam emberségéről az Ő szentségére kellett átirányítanom a tekintetemet. Így biztos, hogy odavezet, ahova mennem kell. De nem szabad szem elől tévesztenem az útkeresés célját és értelmét.
 

Istenem, mai imádságom benne van a Te Igédben: kérlek, vezess az igazság ösvényein a Te nevedért. Azt szeretném, ha életem a Te dicsőségedet tükrözné. Bízom benne, hogy ez megtörténik, mialatt azon az úton vezetsz, ami igaz a Te szemedben. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today 2009. dec. 4., Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: arcus.centerblog.net)