„A szeretet képmutatás nélkül való legyen… Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.”

Róma 12:9,10

Gondolod, hogy igen közeli barát ne értsen egyet egymással és ugyanarról a kérdésről teljesen ellentétes nézeteket tartsanak fenn? Két szoros közösségben élő család lehet egy vitahelyzet teljesen és abszolút ellentétes oldalán még akkor is, amikor mindeddig olyan szoros közösségben voltak egymással. Úgy gondolom, sőt valójában tudom is, hogy igen, lehetnek, és amikor ez bekövetkezik, mindkét oldal a saját szemszögéből látja a dolgokat vagy fehérnek, vagy feketének, vagy jónak, vagy rossznak. Nézeteiket tekintve mindketten becsületesek és őszinték, és mégis csodálkozunk, hogy a másik miért nem képes úgy látni, ahogy ők.

Volt valaha efféle tapasztalatunk? Közületek, akik e szavakat olvassátok – hányan érzitek úgy, hogy egy barát, egy szülő, vagy egy hitves félreértett? Biztos vagyok benne, hogy a válasz igen. Ahogy prédikáltam szerte a világon, számtalan embertömegnek tettem fel ezt a kérdést és a válaszadáskor majdnem minden kéz felemelkedett. Igen határozottan meg tudom erősíteni, hogy igen-igen sok nézeteltérés, félreértés van közöttünk, keresztények között.

Amikor arra vágyakozunk, hogy keressük az Istent és egyek akarunk lenni Vele, sokszor megbántjuk és megsebezzük egymást. Én megtettem és tudom, hogy te is. Ha nem tanuljuk meg meghallani azt, amit a másik mond figyelő szívvel és nem csupán figyelő füllel, ezután is jó szándéktól vezérelve megyünk előre és elidegenítjük őket magunktól, mert nem hallgatunk az emberi szív kérlelésére, hogy értsük meg őt. Hogyan válaszolhatunk erre az esdeklésre: „Kérlek, érts meg engem”? Fedezzük fel együtt magát a kérdést.

Ef, 4:1-3 azt mondja: „Kérlek azért titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívásotokhoz, mellyel elhívattatok, teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.” „Teljes alázatossággal és szelídséggel” – mondja Isten. Tehát, amikor összegyülekezünk és felvetődik egy kérdés, amiben nem vagyunk teljes egyetértésben, nem mehetek oda hozzád némi alázatossággal és szelídséggel. Nem! Csak teljes alázatossággal és szelídséggel. Más szóval, úgy kell odamennem a másikhoz, hogy a saját akaratom halott és csak azért élek, hogy teljesítsem az Isten akaratát. Nem az a feladatom, hogy helyreigazítsalak, hanem, hogy megértselek.

(Jim Hohnberger: Lásd meg az embert)

Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián:
- Hallok egy tücsköt.
- Az nem lehet - mondta a barátja. - Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
- Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!
- Ez őrültség! - mondta a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátja álla leesett.
- Ez lehetetlen! Neked természetfölötti hallásod van.
- Nem - válaszolt a bennszülött -, az én fülem semmiben sem különbözik a tiédtől. A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.
- Ez lehetetlen, én soha nem hallanék meg egy tücsköt ekkora zajban!
- Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon az érme, ami leesett, nem az övék-e.
- Látod már, mire gondoltam? Az egész csak azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra.