Térj vissza azokhoz a dolgokhoz, amiket kezdetben tettél

Nemrégiben megnéztem egy filmet, mely az utolsó idők eseményeit dolgozta fel. A film után több kérdés is felmerült bennem, válaszra vágytam, így hát elővettem a Bibliámat, és fellapoztam Jelenések könyvét. Ebben az apokaliptikus műben, a Biblia utolsó könyvében,  János leírja Krisztustól kapott látomásait amiket rabként kapott, miközben Páthmos szigetén volt. A látomásban Jézus fellendíti a fátylat oly eseményekről is, melyeknek még ezután kell bekövetkezniük, miközben a sorok az Ő örökkévaló szeretetét, erejét és igazságszolgáltatását mutatják be.

A második fejezet szavai a lapokról a szívemhez értek. Ezekben a versekben Jézus az Efézusi gyülekezethez szól. Szavai egyszerre voltak súlyosak, komolyak és bensőségesek, együttérzőek és szeretettel átitattak is. Az üzenet pedig nem csak a történelem egy adott időszakának van címezve, hanem örök érvényű minden keresztény számára. Ezek a szavak aktuálisak számomra, - és számodra is.

Jézus így szólt a gyülekezethez: Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, (Jelenések könyve 2:2-3)

Ahogy a fenti verseket olvastam, éreztem, hogy az Úr megszólít, személyesen hozzám akar szólni...

"Tudok a fáradozásaidról Gwen. Látom azt a számtalan órát is, melyeket evilági, sokszor hálás visszajelzés nélküli feladataiddal töltesz. Látom amikor a mosnivaló rendezésével, a gyerekeid fuvarozgatásával, porszívózással, takarítással, ebéd készítéssel, emberi kapcsolataid ápolásával foglalatoskodsz. Tudom, el vagy fáradva, és arra vágysz, bárcsak még hatékonyabb lehetnél. Tudom, mennyire fontos számodra a gyülekezetedben végzett szolgálatod. Azt is tudom, mennyire szeretnél minőségi időt velem eltölteni, annak ellenére, hogy a gyakran rosszul értelmezett prioritásaid és feladataid túl sokszor meggátolják, hogy bensőséges időt tölthessünk el együtt."

Ő tovább beszélt hozzám, miközben szívem egyre inkább megrendült...

"Tudom,.....tudom..... tudom..... tudom.... hiszen ismerlek téged.

És figyellek is.

Figyelem a mindennapjaidat. Figyelem a nyomást mely leterhel. Teljesen tisztában vagyok fájdalmaddal amellyel küzdöttél, vagy amellyel a mai napig még mindig küzdesz. Látom a kísértéseidet és harcaidat. Minden rejtett gondolatodat is jól ismerem.

Mert EL ROI vagyok.

Látlak téged.

Most arra kérlek, hogy

te is LÁSS MEG ENGEM.

és egyre inkább ismerj meg engem.

Mert a pillantásaid időnként elkalandoznak. Felszínesen és rendszertelenül tekintesz rám.

A dicsőítésed gyakran átérzés nélkül, kényszerből szól. Időnként a szolgálatod is örömtelen és ürességtől kongó, "legyünk már túl rajta" típusú. Pedig hálaadásodnak egy élettel teli lüktető felajánlásnak kellene lennie.

Mert én nem egy kötelezettség vagyok.

Hanem Én Isten vagyok.

A Megváltód, Megmentőd, Gyógyítód, Erőd, Mentőköteled, Támaszod, Örökséged, Tanácsolód, és Reményed vagyok.

ÉN VAGYOK."


Megrendülve szavaitól és a Jelenléte tudatától, tovább olvastam a sorokat: de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet, (Jelenések könyve 2:4-5)


Térj meg.

Térj vissza hozzám.... és első szeretetedhez.

Térj vissza korábbi cselekedeteidhez.

Emlékek után kutattam, melyek visszavisznek arra a helyre. Visszagondolok azokra az időkre amikor lelkesebb voltam. Amikor még jobban égett a szeretet bennem Jézus iránt.

Mikor voltam buzgóbb Isten iránti szeretetemben? Milyen dolgokat tettem akkor? Gyötrődve gondolkodtam...megvallottam bűneimet...és meghajtottam szívemet Isten előtt.

TE mikor voltál buzgóbb Isten iránti szeretetedben? Milyen dolgokat tettél akkor? Isten üzenete ugyanaz mindannyiunk számára: TÉRJ VISSZA AZOKHOZ A DOLGOKHOZ, MELYEKET KEZDETBEN TETTÉL.

Térj vissza első szeretetedhez. Térj vissza az Ő tökéletes szeretetéhez. A tiszta, a szent, az erőtől duzzadó, a megszentelt, az együttérző, az örökké tartó, a kegyelmes, a kegyelemtől teljes, a megbízható és hűséges szeretethez.


"Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek..." (Jelenések könyve 2:7)

Drága Uram,

Kicsoda vagyok, hogy megemlékezel rólam? Hogy ismersz engem? Hogy figyelsz rám? Hogy szeretsz engem? Kérlek bocsáss meg nekem, eltévelygő gyermekednek, bocsásd meg vétkeimet. Kegyelmed tudatában megvallom bűneimet. Kérlek vonj újra közel magadhoz vértől átitatott kegyelmeddel, és lobbantsd lángra bennem az irántad égő, el nem oltható szeretet tüzét a szívemben, lelkemben és elmémben. Jézus nevében, Ámen.


(Forrás: Girlfriends in God, Daily Devotionals, Gwen Smith, Do the Things You Did, November 21st, 2014, http://www.girlfriendsingod.com/2014/do-the-things-you-did/, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014
Used with permission)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések