Fedjük fel, vagy fedjük le?

„Kám, Kánaán atyja meglátta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.” Ter 9,22-23


„Ez a nap is jól kezdődik… Az első cirkuszt már megcsinálta” – informált egyik társam.
Úgy látszott, nem lesz könnyű a folytatás. Csoportunk egyik tagjának rossz napja volt megint – és ha neki rossz, akkor a másokét is azzá teszi.
Egy percre félrevonultam imádkozni. Imádkoztam azért a társunkért. Imádkoztam mindkettőnk napjának alakulásáért. (A jelek szerint mindkettőnknek szükségünk volt rá!) Aztán elindultam az értekezletre, és szándékosan igyekeztem a megjegyzést elfelejtve lépni tovább.
Tudom, csoporttársam engem akart óvni, mikor figyelmeztetett, de amikor szembesítenek valami olyan információval, amiből nem kértünk, két dolgot tehetünk.
Felfedjük, vagy lefedjük?
Mai alapigénkben Noé fiai is választhattak. A vízözön után Noé telepített egy szőlőskertet. Egy nap, mialatt kertje és munkája gyümölcsét ízlelgette, berúgott. Részegségében elaludt a sátrában meztelenül. Egyik fia, Kám, benézett apja sátrába, és érthető módon megdöbbent attól, amit látott.
Kilépett a sátorból, és megosztotta felfedezését testvéreivel, Szemmel és Jáfettal. A két fiatalabb testvér reakciója az volt, hogy valamilyen ruhával a hátukon hátrafelé bementek a sátorba, háttal rádobták apjukra a köpenyt, majd anélkül, hogy odanéztek volna, kisiettek a sátorból.
Noé fiainak is volt választási lehetőségük, és más-más irányba léptek.
Kám úgy döntött, hogy felfedi, amit látott, megosztja másokkal apja szégyenét.
Az igazsághoz tartozik, hogy nem szándékosan lett tanúja a kellemetlen helyzetnek. Nem olvasunk arról, hogy direkt kereste a részeg apját. Nem mondhatunk erről mást, mint hogy Kám rosszkor volt rossz helyen.
Szem és Jáfet viszont, mikor meghallották, lefedték apjuk szégyenét. Ők sem szándékosan tudták meg, milyen ostobaságot tett az apjuk. A különbség a reakciójukban volt. Ők olyasmivel reagáltak, ami enyhíti a helyzetet, ami óvja atyjukat. Nem olvasunk az elhangzott szavakról, nem mondanak védőbeszédet apjukért. Egyszerűen csak tisztelik. Szeretettel reagálnak.
Isten parancsa, hogy szeressük egymást. A szeretet pedig a másik javát keresi.
Mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy meghallunk valakiről valamit, ami őt rossz fényben tünteti fel. Kísértést érzünk, hogy adjuk tovább másoknak a hírt. Lehet egy családtag a szereplője, mint a történetünkben, de lehet egy távoli ismerős is. Mindegy, ki az, akinek gyengeségéről értesültünk, Isten azt kéri, óvó szeretettel viselkedjünk. Ezt gyakorolni kell.
Gyakoroljuk, hogy mindenekelőtt Isten elé visszük, amit hallottunk. Nem a testvérünknek mondjuk el, és nem tesszük közzé a közösségi médiában. Ha Isten arra indít, megkeressük az illetőt, és védelmező szeretettel beszélünk vele. Akárhogyan reagálunk, az szeretetben történjen, és imádsággal mindig fedjük le a másik gyengeségét.
Most azonnal kérheted Istent, hogy adjon neki bölcsességet.


Atyám, egy illetőnek (a nevét mondd) szüksége van a bölcsességedre. Kérlek, lépj közbe, és irányítsd arra az útra, ami méltó Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

(Lynn Cowell: Cover or Expose?, Encouragement for today, 2015.03.18., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések