Ha felemészt az aggodalmaskodás

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”

Ahogy elindultunk hazafelé a hegyekből, éreztem, hogy elárad bennem a rettegés és a szomorúság. Hátrahajtottam fejemet az ülésmagasítóra, és így szóltam JJ-hez, a férjemhez: „Nem akarok hazamenni.”
Hirtelen rám zúdult és hatalmába kerített mindaz, ami vár rám, a rengeteg feladat otthon és a munkahelyemen. Bár visszafordulhatnék abba a hegyi kisvárosba, ahol senki sem ismer, senkinek sincs szüksége rám!
JJ feltett néhány tisztázó kérdést, majd azt javasolta, írjak egy listát mindarról, ami aggaszt, és kérjem Istent, mutassa meg, mi az, amit ki kell húznom a listámról.
Őszintén szólva nem örültem, hogy egy újabb tennivalóval jött elő, hisz már rogyásig tele volt a fejem feladatokkal. Ám pár nappal később megfogadtam a tanácsát, elővettem a határidőnaplómat, és írtam egy listát mindarról, ami a következő hat hónapra eszembe jutott, vagy elő volt jegyezve: találkozókról, rendezvényekről, megbeszélésekről.
Így imádkoztam: Kérlek, Istenem, mutasd meg, hol kell változtatnom.
Arra számítottam, hogy a Szentlélek majd rávezet, hogyan igazítsam ki a tennivalók listáját, de semmi ilyesmi nem történt. Isten nem mondta, hogy húzzak ki ezt vagy azt a munkahelyen vagy szolgálatban rám váró teendők közül. És nem mutatott rá, hogy túl sok programot szervezünk a családnak. Még csak azt sem sugallta, hogy ideje elmennem egy hétvégi lelkigyakorlatra, csendes napra, pedig ebben reménykedtem.
Viszont rámutatott Jézus, hogy nem a tennivalókkal, hanem az aggódással van a baj, az merít ki engem.
A „kiborulás” előtti héten hagytam, hogy a gondolataim egyszerre foglalkozzanak egy csomó jövőbeni eseménnyel és azok esetleges negatív kimenetelével. Anélkül, hogy észrevettem volna, legalább annyi időt töltöttem azzal, hogy aggodalmaskodva töprengtem a rám váró feladatokon, megbeszéléseken, a körülményeinken, a határidőkön, mint amennyit készültem rájuk.
Nemcsak a tevékenységtől merültem ki, amivel az időt töltöttem, hanem a gondolataimtól. Csak akkor jöttem rá erre, mikor leírtam mindent, és odanyújtottam Isten elé. Mai alapigénkben Jézus hív, hogy ahelyett, hogy a hegyi kisvárosba akarnék elmenekülni, inkább jöjjek Hozzá, hogy megkapjam, amit Ő tud nyújtani:
- Nyugalmat a kimerült szívnek és elmének.
„Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él,
az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” (Zsolt 91,1-2).
- Szabadulást aggodalmaink fogságából.
„Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem - így szól az Úr -, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtlek benneteket minden nép közül és minden helyről…” (Jer 29,12-14a).
Neked is vannak bizonyára aggodalmaid, amelyek kimerítenek. Hallod Jézus hangját? Magához hív, keresd meg Őt, hidd el, az Ő szíve elég nagy ahhoz, hogy befogadjon téged, és elég erős, hogy vinni tudja összes terhedet.

Uram, mikor az aggodalom emészt, juttasd eszembe, hogy Te hívsz, hogy mondjam el Neked minden gondomat-bajomat, ami foglalkoztat. Mutass rá, ha kimerültségemet az okozza, hogy túl sokat vállaltam, vagy hogy túl sokat aggodalmaskodom, segíts, hogy mindkettőt Rád tudjam bízni. Jézus nevében, Ámen.

(Renée Swope: When Concern Consumes Me, Encouragement for today, 2015.04.22., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)