Isten szeretete mindent átalakít

„Most menj, és többé ne vétkezzél.”



Jn 8,11b


A házasságtörő asszony története a János 8,1-11-ből igazolja, hogy a szeretet hatalmasabb a bűnnél.

Milyen féktelen indulatokkal teli jelenet játszódhatott le, mielőtt Jézus belép a képbe. Az asszonyt rajtakapták a házasságtörésen, élete egy hajszálon függött. Mekkora magányt és milyen rémületet élhetett át az asszony, ahogy ott feküdt a kövezeten, alig felöltözve, azok irgalmára bízva, akiknek egyetlen vágyuk volt, hogy megkövezzék.

Ez a bűn ára. Elválaszt Istentől, s elszigeteltséget, félelmet támaszt lelkünkben. Ezek biztos jelek, s ha ilyet érzünk, érdemes azonnal megvizsgálnunk lelkünket, s megvallanunk bűneinket, hogy visszataláljunk a békességre és örömre, amit Krisztus édes jelenléte támaszt.

Ugyanakkor ezek az érzelmek nem azt jelentik, hogy nincs jelen Isten szeretete.

Évekig markoltam vegyes érzelmeim zsákját, mely tele volt Istent és másokat hibáztató indulatokkal saját bajaim miatt. Magányos és dühös voltam, féltem, de úgy gondoltam, nem én vagyok a hibás. Egyre azt hajtogattam, hogy mások miatt van mindez. Krisztus pedig – nos, ha Ő tényleg törődik velem, miért nem szabadít meg attól a fájdalomtól, ami éjjel-nappal kínoz?

Idővel rányílt a szemem a probléma valódi gyökerére.

Ahelyett, hogy magamat vizsgáltam volna meg, mindig másokat néztem. Mikor tehát hosszú pillantást vetettem magamra, rájöttem, hogy Isten dacos gyermeke vagyok, aki nagyot dobbant a lábával, keresztberakja a karját, és hátat fordít Neki, amiért nem teljesíti a kívánságát. Azzal, hogy Istentől eltávolodtam, csak késleltettem sebeim gyógyulását. Abban az őszinte pillanatban felengedett a düh bennem, és újra megnyitottam szívemet Istennek. Összetörve kértem bocsánatát. Újra átadtam Neki életem vezetését. Mi volt az Ő reakciója? Színtiszta kegyelem. Új emberként álltam talpra a térdelésből. Már nem éreztem dühöt vagy félelmet, Krisztus szeretete és békéje töltött el.

A házasságtörő asszony is kimondhatatlan szeretettel találkozott, mikor szembesült bűnével és Megváltójával. Mivel nyilvánosan rajtakapták a házasságtörésen, borzasztóan szégyellhette magát, s testileg-lelkileg összetört. De ez az állapot jó kiindulópont, ha ki kell nyúlnunk Jézus szeretetéért és bocsánatáért.

Minden szem Jézusra szegeződött, ahogy a farizeusok kövekkel a kezükben várták, hogy elítélje és megbüntesse az asszonyt. Jézus megszólalt: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek.” (Jn 8,7b ). Elképzelem az asszonyt, nem mer hinni a fülének, tekintetét belevési Szabadítója szemébe. Jeges rémülettel nézett fel, de Jézus tekintetének szelídségétől felolvadt a rettegés, már tudja, bármi következik, ki fogja bírni.

Mikor a beállt csendben meghallotta a kövek és a távolodó léptek koppanását a földön, megkönnyebbült. Aztán hallotta Jézus kérdését: „Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” Ő így felelt: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el, menj, és többé ne vétkezzél!” (Jn 8,10b-11).

Jézus azt adta ennek az asszonynak, amire mindenkinek szüksége van: szeretetet és megbocsátást. Ne értsük félre. Az asszony bűnt követett el, és az akkori törvények szerint halált érdemelt. Jézus mégis a megmentése mellett döntött.

Mindannyiunk megmentése mellett döntött, amikor meghalt a kereszten, hogy megfizesse bűneink árát. Megbocsátásra van szükséged? A Bibliában ezt az ígéretet olvashatod: „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)
Nézz rám. Én vagyok az élő példa.

Uram, annyira bűnösnek érzem magam. Ahogy most a szemedbe nézek, s látom a belőle sugárzó szeretetet, hiszem, hogy megbocsátásodat nyújtod felém. Elfogadom. Újítsd meg a lelkemet, ahogy elfordulok a bűntől, és odafutok a Te ölelő karjaidba. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Encouragement for today, 2011.02.24. Micca Monda Campbell www,proverbs31.org, fordítás:www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések