Álmok

Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket!

(Ézsaiás 35:3,4)


Nem ismerem, miként lehet álmok jelentését lefordítani, azt azonban látom a Bibliában, hogy az Úr furcsa és csodálatos álmokat használt fel arra a régmúlt időben, hogy kinyilatkoztassa tervét a jövőre vonatkozóan. Itt van például Ézsaiás próféta. Egyik éjszaka alvás közben egy furcsa álma volt. A sivatagban találta magát, amerre ellátott csak homok vette körül. Olyan lehangolóan érezte magát, mint a sivár környezete. Éhes, szomjas és nagyon boldogtalan volt.

És ekkor az álom izgalmas fordulatot vett. A homokból egyszer csak egy kis virág tört életre, majd egy másik. Hamarosan fű hajtott ki, és gyümölcstől roskadozó fák nőttek. Amint Ézsaiás felébredt, gyorsan leírta a bőségesen rügyező és virágzó édenkert látványát, mely körbevette őt.

Erről az érdekes és izgalmas álomról Ézsaiás könyvének 35. fejezetében olvashatsz. Csodálatos fejezet ez minden félénk és elgyengült szívűnek, mert elvezet a sötétségből a világosságba, a levertségből az ujjongó örömbe. A jó hír az, hogy Ézsaiás próféta ezt megjövendölte mindenkinek, aki Isten gyermeke! Tehát, ha...

...lelked éppen egy kiszáradt sivataghoz hasonlít, az öröm és nevetés eltűnt az életedből, akkor kérd Istent, hogy a végtelennek tűnő, kiszáradt, sivár napjaidat töltse be Élő Vízzel. Hamarosan meg fogod tapasztalni, hogy életed sivatagjából Sáron gyönyörű rózsája fog kihajtani.



Ura az örömnek, kérlek erősítsd meg lankadt kezeimet és a megfáradt szívemet szilárdítsd meg, hogy dicsőíthesselek a mai napon. Várom mihamarabbi eljöveteledet, hogy megnyisd a vakok szemeit, hogy az égető homokot hűs vízzé változtasd, hogy megkoronázz bennünket örökkévaló örömmel, és hogy a fájdalmat és a sóhajt örökre megszüntesd.




(Forrás:Joni and Friends Daily Devotionals http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/ fotó:pinterest.com )

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések