A lelkigondozás ajándéka
Egy angol lelkipásztor így szólt egy este a sekrestyéséhez.
- Észrevette már azt a rongyos öregembert, aki minden délben bemegy a templomba, de rögtön ki is jön? A parókia ablakából szoktam figyelni. Őszintén szólva, kicsit nyugtalanít a dolog, hiszen a templomban értékes tárgyak is vannak. Próbálja meg kikérdezni, kicsoda, micsoda.
Másnap a sekrestyés megvárja a látogatót, és megkérdi tőle:
- Mondja, barátom, miért jár ide nap mint nap délben?
- Imádkozni jövök - feleli nyugodtan az öreg ember.
- Ugyan! Hiszen nem is tölt el annyi időt a templomban, amennyi alatt el lehetne mondani akár egy Miatyánk-ot! Éppen csak elmegy az oltárig és már ki is jön. Megfigyeltem.
- Igen - válaszolja a szegény öreg -, de én nem tudok hosszan imádkozni. Ezért minden délben eljövök, és csak annyit mondok Neki: Jézus, én vagyok itt, Simon! Tudom, rövid ez az imádság, de úgy érzem, Ő meghallgat engem.
Nem sokkal ezután az öreg Simont elgázolta egy autó, és kórházba került.
- Hogy lehet az, hogy maga mindig ilyen boldog, miközben súlyos sérülései vannak- faggatja egy ápolónő.
- Hm, tudja, a látogatóm miatt - feleli az öreg.
- Látogatója?! - lepődik meg a nővér - Még nem láttam magánál látogatót soha! Mikor szokott jönni?
- Minden délben - felelte az öreg. - Megáll ott az ágyam végében, és azt mondja: Simon, én vagyok itt, Jézus.
Ha majd tudunk a lelkünk mélyéig megrendülni a Simonok naiv tiszta hitén, s nem azt firtatjuk, hogy Simon megtért-e, áldott életet él-e, hogy csak külsőségekben gyakorolja-e a vallást vagy vallásgyakorlata élő hitből fakad-e, hanem meglátjuk benne a szenvedő embert, s a szenvedő emberben Krisztust. - Ha majd le tudunk guggolni a porba a bűnös asszony mellé. - Ha nem felejtjük el, hogy Jézus Krisztus az utolsó éjszakán nem a tanítványok fejét, hanem lábát mosta meg, s tudunk mi is lábmosók lenni,
Akkor - de csak akkor! - majd méltók leszünk - minden méltatlanságunk ellenére-, hogy Jézustól megkapjuk a gyógyító szó, a vigasztaló lelkigondozás ajándékát.
S akkor majd eszközei, gyógyító, vigasztaló eszközei leszünk Jézus Krisztusnak ebben a nagyon is beteg és vigaszra váró világban.
(Debrecenyi Károly István
http://www.refdunakeszi.hu/tanit…/tanitasok/11-diakonia.html
fotó:pinterest.com)
- Észrevette már azt a rongyos öregembert, aki minden délben bemegy a templomba, de rögtön ki is jön? A parókia ablakából szoktam figyelni. Őszintén szólva, kicsit nyugtalanít a dolog, hiszen a templomban értékes tárgyak is vannak. Próbálja meg kikérdezni, kicsoda, micsoda.
Másnap a sekrestyés megvárja a látogatót, és megkérdi tőle:
- Mondja, barátom, miért jár ide nap mint nap délben?
- Imádkozni jövök - feleli nyugodtan az öreg ember.
- Ugyan! Hiszen nem is tölt el annyi időt a templomban, amennyi alatt el lehetne mondani akár egy Miatyánk-ot! Éppen csak elmegy az oltárig és már ki is jön. Megfigyeltem.
- Igen - válaszolja a szegény öreg -, de én nem tudok hosszan imádkozni. Ezért minden délben eljövök, és csak annyit mondok Neki: Jézus, én vagyok itt, Simon! Tudom, rövid ez az imádság, de úgy érzem, Ő meghallgat engem.
Nem sokkal ezután az öreg Simont elgázolta egy autó, és kórházba került.
- Hogy lehet az, hogy maga mindig ilyen boldog, miközben súlyos sérülései vannak- faggatja egy ápolónő.
- Hm, tudja, a látogatóm miatt - feleli az öreg.
- Látogatója?! - lepődik meg a nővér - Még nem láttam magánál látogatót soha! Mikor szokott jönni?
- Minden délben - felelte az öreg. - Megáll ott az ágyam végében, és azt mondja: Simon, én vagyok itt, Jézus.
Ha majd tudunk a lelkünk mélyéig megrendülni a Simonok naiv tiszta hitén, s nem azt firtatjuk, hogy Simon megtért-e, áldott életet él-e, hogy csak külsőségekben gyakorolja-e a vallást vagy vallásgyakorlata élő hitből fakad-e, hanem meglátjuk benne a szenvedő embert, s a szenvedő emberben Krisztust. - Ha majd le tudunk guggolni a porba a bűnös asszony mellé. - Ha nem felejtjük el, hogy Jézus Krisztus az utolsó éjszakán nem a tanítványok fejét, hanem lábát mosta meg, s tudunk mi is lábmosók lenni,
Akkor - de csak akkor! - majd méltók leszünk - minden méltatlanságunk ellenére-, hogy Jézustól megkapjuk a gyógyító szó, a vigasztaló lelkigondozás ajándékát.
S akkor majd eszközei, gyógyító, vigasztaló eszközei leszünk Jézus Krisztusnak ebben a nagyon is beteg és vigaszra váró világban.
(Debrecenyi Károly István
http://www.refdunakeszi.hu/tanit…/tanitasok/11-diakonia.html
fotó:pinterest.com)
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése