Barátságprojekt

„De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ’De ki az én felebarátom?’” Lk,10:29


Tele volt a terem egymást alig ismerő emberekkel, akik nem voltak barátoknak nevezhetők – addig a napig. Azt kértem a jelenlevőktől, hogy mialatt felolvasok egy listát különböző, mások által megélt élményekről, álljon fel, aki személyesen érintve érzi magát. Szipogva, sírva álltak fel a lányok, asszonyok, egyik a másik után, ahogy előrehaladtam az olvasásban. Családtagok voltak bizonyos értelemben – ugyanazon gyülekezet családjába taroztak, akik összegyűltek egy nőknek szervezett lelkigyakorlatra, ahol én voltam a vendégelőadó.

Tizenketten álltak fel, amikor azt kérdeztem, volt-e valakinek vetélése. Egy nő eltemette a férjét. Öten jöttek hitetlen családokból. Egyvalaki átélte házastársa hűtlenségét. Hárman menekültek ki olyan kapcsolatból, ahol gyakran érte őket szóbeli, testi vagy szexuális erőszak. Három hölgy küzdött depresszióval. És a lista még hosszan folytatódott. Mire befejeztem, mindenki állt a teremben.

Térdig álltunk egymás szemetében, de még soha nem éreztem ennyire szorosnak a kapcsolatot egy csoport tagjai között. Mikor befejeztem az előadást, kértem őket, hogy az asztaloknál ülve folytassák élményeik megosztását egymással. Járkálva a teremben azt láttam, hogy olyan asszonyok, akik nemrég még idegennek tartották a másikat, elmélyülten beszélgetnek, együtt sírnak, simogatva, átölelve vigasztalják, erősítik egymást. Isten összekapcsolta a szíveket. Sosem fogom elfelejteni azokat a perceket.

Rá kellett jönnöm, hogy a legkülönbözőbb élethelyzetben lévő nők valamennyien áhítoznak a barátságra. És mégis legtöbben úgy érezzük, hogy nincsenek igazi, mély kapcsolataink. Hogyan lehetséges, hogy egy templomnyi azonos hitben élő nő nem barátkozik egymással? De ami ennél is rosszabb, ha nem vagyunk barátok, hogyan reméljük, hogy azoknak, akik vasárnaponként betévednek a templomunkba, igazi kapcsolatot tudunk felajánlani?

Félek, hogy erre csak egy válasz van: Sehogy. Hacsak meg nem változunk, és nem hozunk meg néhány elengedhetetlen áldozatot.

Nemrég néhány fontos tanulságot sikerült levonnom az irgalmas szamaritánus történetéből. Lukács evangéliumában (10:30) Jézus nem valami vonzó képet fest a vallásos, a tiszteletreméltó emberekről. Félek, hogy nem volna sokkal enyhébb az ítélete mai gyülekezeteinkről sem. A pap túlságosan elfoglalt (volt), hogy segítséget nyújtson a bajba jutottnak.

Lehetek őszinte? Én is gyakran beleesem ebbe a bűnbe. Templomozás előtt és után a férjemmel együtt nagyon leköt minket a gyermekek rendezése, a gyülekezeti tennivalók intézése. Úgy megyek el láthatóan szomorú emberek mellett, hogy elfoglaltságom miatt nem állok meg megkérdezni, mi történt. Nem szállok le a lóról. Én vagyok a pap.

A levita is elporoszkált a sebesült mellett. Túlságosan tisztának tartotta magát ahhoz, hogy a könyörület kosszal járó cselekedeteivel bepiszkítsa magát. A fájdalomban gyötrődő ember ellátása tisztátalanná tette volna a szertartások elvégzéséhez. Fontosabb volt neki, hogy helyét, pozícióját megőrizze.

Hadd folytassam az őszinteséget. Nem nagyon akarok térdig merülni mások szemetébe. Ha nem keveredem zavaros történetekbe, kapcsolatokba, nemcsak a magam szemetéről tudok megfeledkezni, de a másokéról is. Úgyhogy inkább nem szállok le a lóról. Én vagyok a levita.

Itt van a gond. Az igaz kapcsolatok időigényesek és átlátszóak. Ha tovább akarunk lépni a felszínes kapcsolattól az igaz barátság felé, őszinte, áldozatkész módon kell, hogy megosszuk fájdalmainkat és örömeinket. Én hiszem ezt, de jelen pillanatban számomra ez csak elmélet.

Kíváncsi vagyok, mi történne, ha szövetséget kötnénk, hogy együtt leszállunk a lóról, és térdig gázolunk egymás szemetébe. Felrobbanna a templomunk? Mindannyiunk élete örökre megváltozna. Talán az egyházról is lepattogzana a kétszínűség máza.

Érdekel, hogy mi történne? Még nem késő elkezdeni az újévben. Határozzuk el, hogy megváltoztatunk életeket a barátságunkkal. Csökkentjük a tempót. Meghallgatjuk egymás történeteit. Térdig merülünk.


Édes Istenem, adj, kérlek, látó szemet, hogy észrevegyem, ha valakinek szüksége van rám, s legyen bátorságom odamenni hozzá. Uram, szeretnék résztvenni életfordító barátságokban, amelyek a Te kegyelmedet és irgalmadat közvetítik. Azt kéred, szeressük egymást, mint önmagunkat. Segíts, hogy engedelmeskedjek mindent felemésztő parancsodnak. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.01.05., Whitney Capps, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések