Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm

Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott. Megrendült és rengett a föld, a hegyek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt.
Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt. Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán suhant.


(18. Zsoltár: 7,8, 10,11)



A megrendülve olvashatjuk a fenti zsoltárt, mely szerint Isten megmozgatja a mennyet és a földet, hogy a segítségünkre siessen, amikor Hozzá kiáltunk. Majd a tizenhetedik verstől tovább olvasva így szól Dávid: Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.Megmentett engem erős ellenségemtől. Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.


Sohase gondold azt, hogy amikor Istenhez fordulsz imában a segítségét kérve, Őt az esedezésed hidegen hagyná, vagy nem figyelne könyörgésedre. Isten nem a távoli messzeségben, hallótávolságon kívül van, és nem a gyönyörű palotájából szól neked, hogy imádkozz hangosabban. 


Isten odafigyel minden szükségletedre mint egy odaadó Atya ahogy odafigyel kedves gyermekére. Amikor egy kétségbeesett kiáltással Hozzá fordulsz, Ő a mennyet megmozgatva igyekszik segítségedre lenni. Ha elcsüggednél, és erre a tényre emlékezned szükséges, olvasd el az egész 18. Zsoltárt.

Aki őszinte, kétségbeesett kiáltással fordul Istenhez, semmiképpen sem gondol arra, hogy manipulálni akarná a Teremtőt. Ez egyszerűen lehetetlen! Egy szívből jövő kérés nem hordozza magában az Úr akaratának irányítását. A zsoltárban megfogalmazott alázatos kiáltáshoz hasonló ima inkább azt jelzi, hogy teljesen az Úr kegyelmére bízzuk magunkat, minden önző indíték nélkül. Ha valaki ilyen lelkülettel fordul Istenhez, Ő azonnal felismeri szíve őszinteségét, és rögtön a megoldást munkálja. 

Ó Uram, milyen csodálatos együttérzésed és felénk hajló szereteted!




(Forrás:Joni and Friends Daily Devotionals, God Rushes to Your Aid, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)
fotó:pinterest.com

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések