Az Úr gondoskodni fog

Az Úr hegyén a gondviselés

(Mózes I. könyve 22.fejezet 14/b. vers)



Minden egyes utazásom előtt már napokkal korábban el kezdtem szorongani. Nem tudtam aludni, fájt a hasam, a fejem, és gyorsabban vert a szívem.

A munkámból adódóan egyre többet kellett utaznom, és ez az egyre gyakoribb repüléssel is járt. Tudtam, hogy nem élhetek tovább ezzel a félelmemmel. Megpróbáltam igazolni szorongásomat azzal, hogy ez különbözik a többi, életet-befolyásoló félelemtől. Nem volt igazam, mert a félelem az félelem, függetlenül attól, hogy mi okozza.

Egy különösen megpróbáló repülés után, elhatároztam, hogy ennek véget kell vetnem. Már belefáradtam a harcba, így eltökéltem a szívemben, hogy tennem kell valamit ellene.

Más helyzetekben már harcoltam és győzelmeskedtem a félelmem felett, így újra Istent hívtam, hogy segítsen nekem. Ez alkalommal Istent a "Yahweh Yireh" nevén szólítottam meg, ami azt jelenti: "Az Úr gondoskodik" Így imádkozva "Yahweh Yireh"-hez, tudatosult bennem, hogy Isten látja a helyzetemet, és a szükségletemről gondoskodni fog.

"Yahweh Yireh", tudom hogy elkísérsz a repülő utamon. A neved arra emlékeztet, hogy te ismered a szükségleteimet, és ígéretet tettél, hogy gondoskodni fogsz azokról. Arra kérlek, hogy segíts nekem, hogy le tudjam küzdeni a repüléstől való félelmemet. Bízom Benned.

És lépésről lépésre valóban gondoskodott rólam, mert éppen azt biztosította számomra, amire szükségem volt a szabaduláshoz. Éreztem az Ő gyengéd megerősítését a szívemben: Itt vagyok melletted gyermekem. Én a te "Yahweh Yireh"-d vagyok. Gondolj Ábrahám, az én szolgám történetére.


Mózes első könyvének a 22. fejezetéhez lapoztam, hogy felfrissítsem a memóriám. A 14. versben ezt olvastam: Az Úr hegyén a gondviselés. Isten arra kérte Ábrahámot, hogy feláldozza fiát, akiről Isten megígérte, hogy gondoskodni fog, és így is történt. Megalkuvás nélkül Ábrahám lépéseket tett, hogy Istennek engedelmeskedjék. Ő eltökélte magában, hogy elvégzi a felfoghatatlant, mert Isten erre kérte. Ő bízott Istenben, hogy hű lesz az ígéretéhez, és gondoskodni fog mindenről. Még akkor is, amikor Izsák megkérdezte édesapját, hogy hol van az áldozati bárány, válaszában hatalmas hitét mutatta meg: "Az Úr gondoskodik majd" Ő ezek után fektette fiát az oltárra.

Éppen amikor Ábrahám felemelte a kezét, hogy feláldozza Izsákot, az Úr angyala közbelépett. Ebben a pillanatban Ábrahám észrevett egy kost az ágak között.

Isten gondoskodott az áldozatról.

Isten ugyanezt tette velem is. Amivel Ábrahámnak szembe kellett néznie, az teljesen más szinten volt mint az én repüléstől való félelmem. A Biblia azonban arra tanít bennünket, hogy Isten tegnap, ma, és holnap ugyanaz az Isten marad. (Zsidóknak írt levél 13. fejezet, 8.vers) Ő ugyanaz az Isten aki Ábrahámmal volt a múltban, mint Aki a jelenben velem van. Ő minden egyes repülő út során találkozott velem, oly módon ami csak Tőle származhatott. Ő pontosan tudta mire volt szükségem, és gondoskodott arról.


Isten gondviselő szeretetét tapasztaltam meg, amikor pilóták mellé ültetett, akik elmagyarázták a turbulencia miben létét, és a repülő gépek mechanikáját. Egy repülő út alkalmával egy űrhajós mellé kerültem! Köszönöm Uram, hogy nem kell a külső atmoszférában repkednem! - gondoltam magamban. Egy barátnőm elkísért az utaimon, aki felajánlotta kezét, amit bármikor megfoghattam, vagy akár meg is szoríthattam minden erőmmel..., a repülőút minőségétől függően.


Minden egyes úttal egyre inkább békességet nyertem. Igeverseket találtam, melyeket imaként mondtam el a repülés alatt. Ezek megtanulása és imádkozása valódi segítséget jelentett a félelmem leküzdésében.


Milyen gondoskodásra van szükséged "Yahweh Yireh"-től a mai napon? Békére, pénzügyi szabadságra, önbizalomra vagy jó egészségre vágysz? Amint gondoskodott rólam, rólad is hasonlóképpen gondoskodni fog. Fordulj hát Hozzá imában!


Most már nem félek az utazástól, és jól tudok aludni a repülő út előtt. De legfőképpen abban bízom, hogy "Yahweh Yireh" szemmel tart engem, és gondoskodni fog minden szükségletemről hogy békességet nyerhessek. 


"Yahweh Yireh", te vagy az Úr, aki gondot viselsz. Meghívlak, hogy lépj közbe a körülményeimben a mai napon. Mindig légy jelen a szívemben és az életemben, és gondoskodj arról amire szükségem van, hogy a félelmeimet leküzdhessem. Ámen


Átgondolásra:
Hol, életed mely területén van szükséged Isten gondoskodására?
Írd le az imádat, melyben őszintén megkéred "Yahweh Yireh"-t, hogy gondoskodjon arról a szükségletedről.


Ige a mai napra:
Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban.

(Filippibelieknek írt levél 4. fejezet 19.verse)



(Forrás: November 26, 2013. The Lord Will Provide, Wendy Blight, http://proverbs31.org/devotions/devo/,)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések