Szeress nagyon, bármilyen kevés is, amit adhatsz

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” Jn 13,34

Sosem hallottam gyermekemtől azt a szót, hogy „szeretlek”. És nem is fogom hallani soha.
Ez is egyike azon dolgoknak, amiket 19 éves sérült kislányom nem tud megtenni.
A középiskolában mégis őt választották homecoming* királynőnek. Nem mintha ő lenne a legcsinosabb. Vagy ő lenne a legaktívabb az iskolai rendezvényeken. Pláne nem azért, mintha neki lennének a legjobb jegyei.
Rachelt azért választották meg, mert ő szeret a legjobban.
Leánykám, aki egy értelmi és beszédfogyatékossággal élő áldás, az emberek szeretésében jeleskedik. Mosoly, ölelés, egy lelkes „szia”. Azonnal kész odanyújtani ezeket bárki felé - így, ahogy mondom: bárki felé, akivel találkozik!
Szeretetének ajándékai nem grandiózusak, de teljes szívvel adja őket. Nem kerülnek sokba, de megfizethetetlenek.
Az ilyen megnyilvánulásokat nem szoktuk megbecsülni, mert apróságoknak tartjuk őket. Látszólag nem sokat nyomnak a latban a világ gondjaival összevetve.
De kérdezd erről a diákokat, akik Rachelt királynőnek szavazták!
Kislányom sosem lesz prédikátor, sőt még Jézusról sem fog beszélni senkinek, de azzal, ahogy köszönt téged, közli veled: „Számítasz!”
Sosem fog kimondott vagy leírt szavakkal biztatni senkit arra, hogy kapaszkodjon Jézusba nehézség idején, de mosolya azt suttogja: „Szeretnek téged!”
Sosem lesz képes segíteni valakinek, hogy újraépítse az életét egy tragédia után, de ölelése azt mondja neki: „Nem vagy egyedül!”
Mesterfokon használja a jól szeretés képességét, amivel Isten megajándékozta. Nem csak mondja, hogy szereti az embereket, de szemlélteti is. Mintha Isten betöltötte volna a „szeressétek egymást” (Jn 13,34) parancsát egyenesen az ő kicsi szívébe.
Krisztus követőiként szeretnénk nagy dolgokat véghezvinni Érte. De ahogy Rachel példája is mutatja, a legfontosabb dolgok gyakran apró cselekedetek, amiket nagy szívvel hajtunk végre.
Teréz anya mondta egyszer: „Ebben az életben nem mindig tudunk nagy dolgokat véghez vinni. De megtehetünk apró dolgokat nagy szeretettel.”
Kislányom nem tud nagy segítséget nyújtani másoknak. De Krisztusért ragyog, amikor rámosolyog arra, akit mások kirekesztenek, átöleli az öreg embereket, üdvözli azokat, akiket nem szívesen látnak.
Szeretnéd megváltoztatni a világot, de nem tartod magad alkalmasnak rá? Kövesd a lányom példáját: tedd meg azt a keveset, amire képes vagy, nagy szeretettel. Engedd, hogy apró napi szeretet-cselekedeteid a szavaknál hangosabban hirdessék Jézust a sebzett világnak.


Arra hívsz, Uram, hogy úgy szeressek másokat, ahogy Te szeretsz engem. Egyedi képességekkel áldottál meg, hogy így tudjak szeretni. Emlékeztess ajándékaidra, és segíts, hogy bátran éljek velük, és nagyon tudjak szeretni akkor is, amikor azt hiszem, alig van, mit adnom. Végül Téged illet minden dicséret és dicsőség! A Te nevedben, Ámen.

Julie Sunne: Love Large With the Li, ttle You HaveEncouragement for today, 2018.04.27.https:/,/proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/04/27/love-large-with-the-little-you-have, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu, kép: pinterest


*Évente ismétlődő őszi ünnepségsorozat sok amerikai középiskolában. A „homecoming” hazatérőt jelent: az iskola korábban végzett diákjait várják, akik akár távolabbi országokból is hazatérnek az eseményre, aminek keretében bajnokságokat, bálokat, felvonulásokat stb. rendeznek egy héten keresztül. Az ünnepséget megelőzően megválasztják a királyi udvart: egy királyt és királynőt, akik az egész diákságot, valamint hercegeket, hercegnőket, akik saját osztályukat képviselik. A király és a királynő általában az iskola legnépszerűbb végzős diákjai (ford. megj.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések